JÓ KUDARC VS. ROSSZ KUDARC – [2022. 07. 19.] Írta: Mester Tomi

Hangoskönyv verzió (felolvassa Mester Tomi):



E-book verzió (letölthető .epub verzió):

(Töltsd le, majd töltsd fel az e-könyv olvasódra, ha ilyen formátumban szeretnél olvasni.)



Az eredeti levél verzió:

Az előadás, ami máshogy sikerült, mint gondoltam…

Tegnap este, két év után először élőben, személyesen adtam elő egy konferencián.

Iszonyatosan izgatott voltam. És ez jófajta izgalom volt: vártam az eseményt, készültem rá. Kisétáltam a színpadra, minden elcsöndesült, rám figyeltek az emberek… és egy pillanatra megcsapott a nosztalgia szele. Régen sokat adtam elő, szerettem csinálni és jó is voltam benne.

De nem most.

Ez az előadás szörnyen rosszul sikerült. Igazi kudarc volt.

De miért?

Az ötlet jónak tűnt… Egy számomra komfortos témában (data science) egy magamhoz képest elég bevállalós megközelítést hoztam. A terv ez volt:

  • erősen személyes érzelmekre építő sztorival indítok,
  • közben erősen kritizálok egy teljes iparágat (megjegyzés: alapból rám egyáltalán nem jellemző a konfrontálódás)
  • és az egészet végül egy poénnal fogom feloldani.

Borult a kártyavár…

A probléma ott kezdődött, hogy az előadás első 3 percében túlságosan is izgultam. Ennek egy jól észrevehető fizikai tünete is volt: elfogyott a levegőm.

Képzeld csak el! Ott állok a színpadon, próbálom átadni az érzelmeket, próbálok kritizálni valakit és közben belül egy igazi csata folyik: küzdök, hogy maradjon levegőm a mondat végére és hogy a közönség ebből a küzdelemből a lehető legkevesebbet érzékelje.

Ez a belső harc teljesen kinyírta a sztorit. Érzelmeket nem sikerült átadni. A kritika kevésbé lett frappáns, mint terveztem. Azt pedig hadd ne mondjam, hogy a tervek szerint az egészet feloldó poénon egyáltalán nem nevetett a közönség.

Nagyon kínos volt.

Szerencsére az előadás második felére összekaptam magam, de összességében csalódottan értem haza és a kudarcélménnyel a fejemben feküdtem le aludni.

Másnap

Másnap reggelre viszont minden megváltozott.

Először is rájöttem, hogy imádok előadni!

Imádom az adrenalin löketet, ami ezzel jár… Igen, az első 3 percben ez most nagyon kontraproduktív volt: túl nagy adagot kaptam adrenalinból, ami a komfortzónámból egyenesen a pánikzónába lökött. De egyéb esetben, kezelhető mennyiségben ez egy jóleső érzés lett volna.

Emellett rájöttem még néhány dologra:

  • Összesen 80-90 ember volt az előadásomon. Egyszer-egyszer belefér, hogy ennyi ember előtt leégjek.
  • Ha már itt tartunk, az egyetlen ember, aki tényleg leégésként élte meg ezt az előadást, valószínűleg én vagyok. A közönség valószínűleg már rég elfelejtette azt a bizonyos “ciki” első 3 percet — és jobb esetben a maradék 17-ből még sikerült is valami hasznosat is hazavinniük.
  • És a legfontosabb: a gyakorlás elengedhetetlen. Bármiben amiben erős vagy (nálam jelen esetben a prezentációs készség), idővel elgyengülsz, ha nem foglalkozol vele rendszeresen. Bizonyos szinten a prezentációs készség is egy izom, amit mindig edzeni kell.

Egy feltöltő alvás után már tudom mi a teendőm: egy csomó téma van, amiről szeretnék előadni. Szerencsére általában van közönség is, aki kíváncsi arra, amit mondok. Tehát a terv egyszerű: elkezdem újra gyakorolni a prezentálást. Hetente egyszer előadok valamilyen témában. Elkezdem újra fejleszteni magamat benne és igyekszem megélni ezt az élményt minél jobban.

A kudarcokról általában

De lépjünk hátrébb egyet, mert van itt még egy rétege ennek a dolgnak.

Ez eddig az én saját sztorim volt. A saját kudarcom és az, ahogy azt én dolgoztam fel. De van egy-két általános gondolat, amit az élet sok egyéb területén is lehet alkalmazni.

Kezdjük azzal, hogy utálom az olyan általános kijelentéseket, hogy a “kudarc hasznos” vagy hogy “fail forward” vagy hogy “nyersz vagy tanulsz”. (Tudom, Nelson Mandela mondta, híres történelmi személyiség, nagy gondolkodó – nekem mégis túl általános ez a gondolat.)

“Nyersz vagy tanulsz…”

Persze. Mondd ezt annak a befektetőnek, aki elbukta az összes pénzét — és azon felül még 100 millió dollárt, majd leugrott a hídról. Ő mit tanult pontosan?

Mondjuk ki: vannak olyan kudarcok és bukások, amelyekből nagyon nehéz visszajönni. És néha vannak olyanok is, amelyekből lehetetlen.

De vannak olyan bukások, amik ténylegesen erősebbé tesznek. Nassim Nicholas Taleb egy egyszerű, de emlékezetes példát hoz az Antifragile című könyvében:

  • Ha egy tojásra ráteszel egy 5 kilós súlyt, az összetörik (és abból soha nem lesz újra tojás).
  • Ha egy betondarabra ráteszel egy 5 kilós súlyt, azzal nem történik semmi.
  • Ha egy emberi izomzatra ráteszel egy 5 kilós súlyt, akkor az elkezd azzal dolgozni és hosszú távon erősebb lesz tőle.

Az Antifragile-os gondolatból kiindulva, érdemes három fajta kudarcot megkülönböztetni:

  1. A végzetes kudarc
  2. Az észrevétlen, szürke kudarc (nem végzetes, de nem is fejlesztő)
  3. A fejlesztő kudarc

Csak a példa kedvéért, az én esetemben így nézett volna ki ez a három típusú kudarc:

  1. Végzetes kudarc:
    Mondhatni, hogy végzetes kudarc lett volna, ha online, több-tízezres közönség előtt tartottam volna ugyanezt az előadást… mondjuk beépítve egy-két rasszista/szexista poént. 🙂 Biztos lehetsz benne, hogy az életben többé soha és sehova nem kértek volna fel előadni. Esetleg még jól meg is hurcoltak volna utána Twitter-en.
  2. Az észrevétlen, szürke kudarc:
    Egy szürke kudarc lett volna az, hogy ha kihagyom az érzelmes részt, kihagyom a kritikát, kihagyom a poént — magyarul kihagyom azt a részt, amibe végül belebuktam. Ehelyett hozhattam volna valami unalmas, biztonságos témát. A közönséget kb az 5. perc magasságában elveszítem. Se jó érzés, se rossz érzés nincs bennem az előadás után. (Konferenciákon az előadók 90%-a ezt a mesterséget űzi. :-))
  3. Fejlesztő kudarc:
    Ugye ez az, ami történt.

A kudarc fáj, de nem mindegy, hogy hogyan és mennyire.

Ha már egyszer bukunk, akkor törekedjünk arra, hogy a kudarcunk fejlesztő kudarc legyen. És természetesen, ha egy mód van rá, akkor mindig kerüljük egy végzetes kudarc lehetőségét.

Nézzük meg, mik a kulcskülönbségek a kettő között!

A végzetes kudarc jellemzői:

A végzetes kudarcra jellemző, hogy…

  • nagy a léptéke (pl. 10.000 fős közönség)
  • megváltoztathatatlan hatása van (pl. soha többé nem adhatok elő sehol)
  • egyszeri “sorsdöntő” esemény (pl. életem legfontosabb előadása)
  • egy-két alvás nem segít feldolgozni (pl. örökre elveszi a kedvemet az előadástól)

Fejlesztő kudarc jellemzői:

A fejlesztő kudarcra jellemző, hogy…

  • kis léptékű (pl. 80 fős közönség)
  • hatása van, de az nem marad meg örökre (pl. kicsit beégtem, de a közönség hamar elfelejti)
  • sokszor ismételhető, gyakorolható (pl. egy meetup előadás vagy valami még kisebb)
  • egy-két alvás segít feldolgozni (pl. másnapra már inspirált voltam, nem depressziós)

A mikro-kudarcok keresése…

Az én kudarcom bár rövid távon fájt, de hosszú távon inspirált. Nem csak arra, hogy fejlesszem a prezentációs készségeimet. Hanem arra is, hogy ezt a tapasztalást és gondolkodást megpróbáljam az életem egyéb területein is kamatoztatni.

Magamban el is neveztem ezt a mikro-kudarc-elvnek.

És ha már mikro-kudarc-elv: megpróbáltam végiggondolni néhány olyan területet, ahol tudnám kamatoztatni ezt a gondolkodásmódot.

1. Érdekérvényesítés

Az ember életében van néhány olyan helyzet, amikor kulcskérdés, hogy érvényesíteni tudja az akaratát. Nálam például probléma, hogy alapból konfliktuskerülő típus vagyok. Így eddig a kis konfliktusoknál sokszor inkább hátrébb léptem, hiszen azoknak úgysem fontos a kimenetelük – sokkal fontosabb volt a lelki békém. (Pl. Valaki elém tolakodik a boltban? Ráhagyom.) A nagy konfliktusnál viszont emiatt nem volt rutinom az önérvényesítésben. (Pl. ha vitás helyzet alakult ki egy közúti koccanás után.)

A kis viták kerülése logikus döntésnek tűnik rövidtávon – a lelki béke tényleg fontos. De így kimaradnak azok a bizonyos fejlesztő mikro-kudarcok az önérvényesítésben.

Rá kellett jönnöm, hogy muszáj egy kicsit feladni a nyugalmamból ahhoz, hogy kis téttel tudjam gyakorolni az érdekérvényesítést. El is kezdtem keresni ezeket a tét nélküli, ám kissé kellemetlen gyakorlós szitukat.

FRISSÍTÉS — 2023-04-27 — kapcsolódó sztori: nemrég nyírtam a füvet a társasházunk kertjében és egy másik házból kiszólt a szomszéd valami iszonyatosan paraszt stílusban, hogy rám hívja a rendőröket. Határeset volt, hogy kinek volt igaza (szabad-e nyírnom ott és akkor a füvet), de igazából maga a szomszéd stílusa felhúzott kicsit. Akárhogyis, a konfliktuskerülő-Tomi abbahagyta volna a fűnyírást, mert nem kell a feszültség… De úgy voltam vele, hogy ebből most kis téttel lehet tanulni: 1) tényleg kihívja-e a szomszéd a rendőröket? 2) mit mondanak a rendőrök? 3) mi történik úgy egyáltalán, ha nem hagyom abba a fűnyírást? Úgyhogy mondtam neki, hogy egész nyugodtan jelentsen fel, nagy szerettel várom a rendőrséget és folytattam. A szomszéd továbbra is mérges volt és párszor kikiáltott, hogy most már tényleg hívja a rendőröket. De végül a rendőrök nem jöttek. 20 perc múlva azért végül befejeztem a dolgot.

Na persze nem azt mondom, hogy ez a kis barátok-köztös minőségű sztori egy kifejezetten jó példa… Továbbra is azt gondolom, hogy törekedni kell a békés és minden félnek előnyös megoldásra. Szóval nem kell összeverekedni a boltban, ha valaki elénk tolakszik — de nyugodtan meg lehet mondani, hogy “elnézést, én is a sorban álltam és véletlen elém jött”. Iszonyatosan érdekes, hogy egy ilyen apró hétköznapi szituációban mennyit lehet fejlődni rendszeres gyakorlással. Elsőre esetlenül mondja az ember, de amikor sokadjára próbálja, már tud egyszerre határozott és kedves maradni. (Arról nem is beszélve, hogy mennyi fajta különböző reakciót lehet kapni – ami már önmagában egy kis szociológiai kutatással ér fel.)

2. Kommunikációs készségek fejlesztése

Ha az ember introvertáltabb típus, akkor nehezebben megy az új emberekkel való ismerkedés. Ez egy teljesen normális dolog. Viszont sok vállalkozásban elkerülhetetlen, hogy egy konferencián meg tudjunk szólítani egy idegen embert és be tudjunk neki mutatkozni hatásosan – sőt adott esetben akár el is tudjunk neki adni valamit ott helyben.

Természetesen itt is csak gyakorlás kérdése az egész. És persze megint csak sokat segít, ha közben minimalizáljuk a kudarcból származó lehetséges veszteségeinket is.

Hogyan lehet ezt megtenni? A legegyszerűbb talán ez: szólíts meg valakit a konferencián – de ne bemutatkozz (és ne eladj), hanem egyszerűen csak kérdezd meg, hogy milyen a konferencia?

De ha még ez is soknak tűnik neked, akkor kezdd még egyszerűbben: kérdezd meg mennyi az idő vagy hogy merre van a ruhatár? Erre aztán biztos, hogy csak segítőkész válaszokat kapsz majd. Ha a ruhatár megvan, akkor jöhet a következő szint: Merre lesz az XY előadás? Ki lesz a következő előadó? Ha ez már simán megy: Eddig ki volt a legjobb előadó?

Néha persze bénán fogod feltenni a kérdést. Néha te leszel a fura arc, aki 5 embertől megkérdezte, hogy mennyi az idő. De pont ez a lényeg. Minél többet gyakorolsz, minél több a mikro-kudarc, annál jobban fog menni mindez a következő konferencián.

3. Befektetések

Nekem az egyik legjobb befektetői döntésem az volt, hogy a minimális elméleti alapok után (egy könyv és egy kurzus) egyből gyakorlatban próbáltam ki a tőzsdét.

Életem első befektetése az volt, hogy 2019 szeptemberében 500.000 HUF értékben vettem S&P500 ETF-csomagot. Ez így utólag értékelve egy elég jó kis mikro-kudarc-elv kompatibilis pénzügyi döntés volt. Igen, tudom, hogy egy ekkora befektetésből nyerhető haszonból sosem leszek dúsgazdag. Viszont az sokkal fontosabb volt számomra, hogy ha az egészet elbukom valami miatt, annak sem lesz semmilyen végzetes hatása rám.

Ráadásul 500.000 Forint pont elég volt ahhoz, hogy elkezdjem figyelni a gazdasági híreket. Abban a pillanatban, hogy betettem ezt a relatív kis összeget, elkezdtem érezni, hogy most már nem a partvonalon állok… Én is a játékban vagyok, muszáj fejlődnöm és tanulnom még többet róla.

FRISSÍTÉS — 2023-04-27 — ellenpélda: volt egy időszak, amikor ki akartam próbálni az egyedi részvénybe való befektetést is. Ezt is egy relatív kisebb, de azért mégis csak szemmel látható összeggel kezdtem: 300.000 Ft-ot fektettem be egy Virgin Galactic nevű részvénybe. $50-es árfolyamon vettem — a mai napon $3.5 az árfolyam… azaz a mai napon 93%-os mínuszban vagyok. Nem hiszem, hogy valaha újra lesz ennek a cégnek akár csak $10 felett is a jegyzése… Igen, fájt és még most is fáj elbukni 280.000 Ft-ot. De ez a bukás sem volt egyáltalán végzetes, és rengeteget tanultam belőle. (A meglevő Virgin Galactic részvényeimet pedig soha sem fogom eladni, pont azért, hogy ott maradjon a portfóliómban és örökre emlékeztessen arra, hogy trendi egyedi részvényekbe tilos nagyon alapos kutatás nélkül beleugrani.)

Azóta már sok minden másba invesztáltam és rájöttem, hogy ennek a bizonyos tanulópénznek még csak 500.000 forint nagyságrendűnek sem kell lennie. Például LEGO-ba először összesen 30.000 Ft-ot fektettem. De mióta ez megtörtént, egészen máshogy nézem az új LEGO szetteket, ismerősök használt LEGO-it és a LEGO gazdasági híreket is. Vagy például mióta vettem a Starbucks osztalékfizető részvényből 100.000 Ft értékben, rendszeresen olvasom a cég befektetői beszámolóját és így egyre többet tudok róla… Így ha ténylegesen jó befektetői lehetőség lesz a Starbucks-nál, én tudni fogok róla.

Sorolhatnám még a példákat, de a lényeget szerintem már érted így is.

4. Sport

Még egy utolsó példát, a sportot, nem tudom kihagyni.

Az extrém sportokban talán minden fentinél szebben megjelenik a mikro-kudarcok fontossága.

Alex Honnold egy tökéletes példa erre.

Alex Honnold egy amerikai falmászó, aki leginkább arról híres, hogy szeret nehéz utakat biztosítás és kötél nélkül megmászni. Ezt angolul “free solo”-nak hívják és az egyik legéletveszélyesebb mutatvány, amit egy falmászó/sziklamászó csinálhat.

A falmászás eleve extrém sport és sérülésveszélyes. A “free solo”-zás pedig az extremitások extremitása.

Alex Honnold pedig erre is rátett még egy lapáttal és 2017-ben elsőként mászta meg “free solo”-ban – tehát még egyszer: mindenféle biztosítás és kötél nélkül – a 900 méter magas El Capitan nevű falat a Yosemite Nemzeti Parkban. 

Megjegyzés: A mászást ráadásul végig filmezték is. A dokumentumfilm 2018-ban jelent meg Free Solo címmel és meg is nyerte az adott év legjobb dokumentumfilmjének járó Oscar-díjat.

Az El Capitan egy olyan fal, amit amúgy is nehéz mászni. Csak hogy egyértelmű legyen: egy hétköznapi szemlélő számára egy nagyjából sima falról van szó, apró, ujjnyi repedésekkel. “Free solo” mászásban az első 5-10 méter még viszonylag kockázatmentes, de a maradék 890 méteren:

  • ha megcsúszik a mászó lába: meghal
  • ha letörik egy fogás, amire terhel: meghal
  • ha elveszti az egyensúlyát: meghal
  • ha megijed egy kis állattól, ami kiszalad egy szikla résből: meghal
  • ja és persze, ha bepánikol, akkor is nagy eséllyel: meghal

Alex Honnold évekig készült erre a mászásra – talán azt se túlzás mondani, hogy az egész élete munkája benne volt. Az El Capitan minden egyes fogását és lépését a tökéletességig kigyakorolta kötéllel és biztosítással. Ha kötéllel mászik az ember, persze még mindig fájhat egy esés – de legalább nem hal bele.

Egy 2021-es interjújában ezt mondta:

“A sportmászás legnagyobb része a bukásokról szól. Leesel, aztán pedig megpróbálod kitalálni, hogy hogyan ne ess le legközelebb.”

Nem véletlenül kapott Oscar-díjat a dokumentumfilm. Tökéletesen bemutatja, hogy a sok kis gyakorlás, a sok kis bukás még egy ennyire elképzelhetetlen dolgot is elérhetővé tud tenni.

Alex Honnold minden valószínűség ellenére megmászta az utat és a mai napig él és virul. Az első interjújában, amit a mászás után adott, ezt mondta: “Semmi bizonytalanság nem volt bennem. Végig pontosan tudtam, mit csinálok. A legtöbb fogást régi barátként üdvözöltem.”

Szeretnék annyi kicsit “esni” életemben, hogy egyszer én is ilyen magabiztosan tudjak egy ilyen nagy dolgot véghez vinni.

Ültesd gyakorlatba…

Eddig tartott a mai Impulzus adag.

Adival megegyeztünk, hogy ezeket a hírleveleket megpróbáljuk gyakorlatba ültethetővé is tenni. Úgyhogy itt van 3 konkrét javaslat, amit a hírlevél olvasása után tehetsz, hogy beépítsd egy kis szeletét a saját vállalkozói életedbe is:

  1. Keress valamit a vállalkozásodban vagy akár saját magadban, amiben fejlődni szeretnél. Valami olyat válassz, ami új és komfortzónán kívül van. (pl. Youtube-csatorna indítása.)
  2. Nézd meg, hogy hogyan tudod kipróbálni ezt kis léptékben… úgy, hogy biztosan elkerüld a végzetes kudarcot és még ha esetleg buksz is, akkor is fejlesztő mikro-kudarcban legyen csak részed! (pl. Youtube-videó helyett kezdj valami kisebbel és egyszerűbbel: Insta-sztori videókkal.)
  3. Ha megvolt az első próba, folytasd a gyakorlást és tudatosan és rendszeresen ismételd addig, amíg komfortzónába nem kerül a dolog. Utána pedig lépj szintet és keress egy nehezebb feladatot! (Insta-sztorikból –» Insta-videók. Insta videókból –» Youtube videók… és így tovább.)

Minden választ elolvasunk

Ha bármi gondolat elindult benned, amit megosztanál velünk — vagy egyszerűen csak írnál nekünk: ne habozz, válaszolj erre az email-re (valasz@dev.bbpro.hu). Minden email-t elolvasunk és igyekszünk válaszolni is rájuk!

Üdv,
Mester Tomi