LINKEDIN STRATÉGIA: MÁRKAÉPÍTÉS, POZICIONÁLÁS, KÖVETŐSZERZÉS (Eredeti: 2023.08.29., Frissítés: 2023.09.24.) Írta: Sándorfy Adi

Mit tanulhatsz ebből az anyagból, ha elolvasod és beépíted a tanultakat?

  • Miért érdemes 2023-ban személyes márkaépítésre fókuszálni akkor is, ha a céged szolgáltatásait/termékeit akarod értékesíteni?
  • Mik azok a szempontok, amiket fontos figyelembe venni, amikor személyes márkaépítésre social media felületet választunk? (Mit csináltam én és miért a Linkedin mellett kötöttem ki?)
  • Miért fontos a tiszta pozicionálás és hogyan pontosítsd a saját márkádat?
  • Hogyan lehet felgyorsítva követőket szerezni Linkedinen?
  • Hogyan használd a platformot minőségi kapcsolódásra, szakmai reputáció építésére és ügyfélszerzésre?

    Ez az anyag az első része egy többrészes sorozatnak, ahol a platformban rejlő lehetőségeket tárom fel gyakorlati útmutatók formájában. Számomra a podcast mellett a legfontosabb üzleti felület lett a Linkedin, és kitanultam a platform jellegzetességeit, amivel sikerült ügyfélszerző csatornává alakítanom. Ráadásul közben baromira élvezem is a használatát.

    Az első rész az alapozásról szól (de az alapok nélkül ugyebár összedől a legszebb ház is), a következő, 1 hónappal későbbi részben pedig a tartalomkészítés módszertanáról lesz szó.

UPDATE 2023.09.24.: Az anyagot két fontos infóval egészítettem ki a követőszerzéssel kapcsolatos blokk végén.

Hatékony és fenntartható személyes énmárkaépítés a Linkedin segítségével, amit még élvezni is fogsz közben

Vágjunk is bele! 🏁

Számomra mindig is fontos volt a személyes márkám gondozása, és hogy odafigyeljek arra, hogy a személyes ismeretségből fakadóan további üzleti lehetőségekhez juthassak.

És fordítva: észrevettem magamon, hogy szeretek olyan emberektől szolgáltatásokat vásárolni, akiket egyébként is ismerek vagy követek valamiért. Például inspiráló számomra, ahogy vállalkoznak, vagy amivel foglalkoznak. Emiatt pedig automatikusan meg is bízom bennük.

És ezzel azóta így van az emberiség, amióta létezik kereskedelem – a bizalom ugyanis óriási szerepet játszik a vásárlási döntésekben is. Erről szól minden reklám és minden márkatevékenység, amit látunk magunk körül.

Ennél fogva az elmúlt években szinte mindent erre a személyes hatásra építettem fel, és ez katalizátor volt az összes vállalkozásom számára.

Ebben a legjobb eszközöm a mai napig a podcast formátum, amiről már sokszor elmondtam, hogy megváltoztatta az életemet. Abszolút a lehető legjobb értelemben. A legjobb új üzleti kapcsolataimat, sőt, sok barátságot ennek köszönhetek.

A podcast formátum bizonyult számomra a legjobb bizalomépítő csatornának.

Jelenleg 3 podcastben szerepelek: a Biznisz Boyzban első sorban, de emellett műsorvezető/riporter szerepben a Vállalkozóból Vállalkozás és a Marketing.hu podcastekben is. És bár ez számomra a legkézenfekvőbb formátum, mert az elsődleges kommunikációs csatornám számomra a beszéd, de nincs kapacitásom több energiát tenni ebbe a műfajba, ha a saját megjelenések szintjét nézzük.

Ez rendszeresen havi 5-6 epizód megjelenést jelent, amikre mind fel kell készülni, és több órát visz el egy epizód az egyéb feladataimtól.

Az elérésemet és a márkám által elért hatást azonban szerettem volna kiterjeszteni, így régóta kerestem azt a felületet, ahol más módon képes lennék a saját nevemben elérni új embereket. Az én aktuálisan kedvenc személyes márkaépítő csatornám a podcast mellett a Linkedin lett, és ebben a több részes anyagban le fogom írni, hogy hogyan használom ezt a felületet közvetlenül új emberek elérésére, és közvetett módon az értékesítésünk támogatására.

És azt is, hogy hogyan fordítsd te is az előnyödre, ha a karriered szempontjából fontos az énmárkaépítés számodra.

Miért legyen fontos az énmárka, ha vállalkozol?

KKV szinten egész biztos, hogy nincs akkora marketing büdzséd, ami korlátlan kereteket biztosít a márkaépítésre. A nagy cégek hatalmas büdzsével is azért foglalkoznak a kereskedelmi ajánlatokon túl márkaépítéssel is, mert szeretnének bizalmat sugározni, és ezt a kialakult bizalmat meggyőzőerőként beépíteni a a fogyasztóik vásárlási döntéseibe.

Azt a márkát választjuk ugyanis nagyobb eséllyel, amit ismerünk és amiben megbízunk. A bizalom forrása a minőség is egyben, elvárjuk, hogy újra ugyanazt a színvonalat kapjuk minden egyes vásárlásnál.

Ezt a bizalmat viszont KKV vagy egyéni vállalkozói szinten nagyon nehéz elérni.

Nincs olyan marketing büdzsénk, amivel tudat alatt is ki tudunk alakítani egyfajta bizalmat pusztán az elsöprően magas márkaismertségből fakadóan (mert bizony ez is bizalmat szül bennünk az első vásárlás előtt). És mivel jó eséllyel nincs évtizedek óta az emberek fejébe égetett márka mögöttünk, ezért folyamatosan meg kell harcolni minden új ügyfélért és minden első vásárlásért, hogy legyen esélyünk a minőséget demonstrálni

A mi vállalkozói szintünkön a bizalomépítésnek a legjobb formája, ha énmárkát is tudatosan építünk a vállalkozáshoz kapcsolódó legfontosabb személyek számára.

A folyamatos láthatóság és az értékadásra épített kommunikáció, kombinálva azzal, hogy könnyebben bízunk meg egy hús-vér emberben, mint egy kreált márkában, végeredményben valódi bizalmat alakít ki, látatlanban is minőséget sugároz, ezáltal könnyebbé válik a meggyőzés egy üzleti helyzetben.

Egész vállalkozói karrierem során ezt tapasztalom: a podcastekben való szereplés miatt könnyebb új kapcsolatokat építenem az üzleti körben, könnyebb az értékesítés, és úgy tudok új munkatársakat bevonzani sok esetben, hogy ők már egy előzetes, nagyon mély kapcsolatot ápolnak velem, jóval azelőtt, hogy megismernénk egymást személyesen.

Ez a hatás pedig katalizátora volt minden vállalkozásnak, amiben részt vettem eddig.

Ezt a hatást pedig a te vállalkozásod számára is elérhetővé szeretném tenni. Erre jött létre a Brocasterz, ahol vállalkozóknak készítünk márkaépítő tartalmakat, de jelen anyagban a másik kedvenc eszközömről, a Linkedin marketingről lesz szó.

Hogyan választottam felületet

Ahogy írtam, saját podcast készítés terén úgy érzem, hogy kimaxoltam azt a befektethető energiát, amit mozgósítani szeretnék.

A mi podcastjeink terén az elérés növelése most más eszközökkel is elérhető, nem kell ehhez feltétlenül több podcast epizódot gyártanunk. Ilyen a csatornánk youtube-ra költöztetése, vagy a short videós formátumok kiaknázása. Ezzel a stratégiával nem kell több epizódot gyártanunk, de hatványozottan több emberhez jutunk el.

A TikTok-on április óta kegyetlen eredményeket érünk el. Erről az elmúlt 60 nap statisztikái szebben beszélnek helyettem:

Hogy miért ilyen kiugró az elmúlt hetek elérésre, arról ebben a Linkedin posztban írtam.

A fenti okfejtés lényege, hogy a podcast hatásának növelésére most nem a jelenleginél is több új tartalom készítése, hanem a meglévő tartalmak újrahasznosítása hozott el egy markáns növekedést. Ez pedig jelenleg számomra kielégítő ebben a formátumban, és nem is tudnék több időt szentelni ennek a műfajnak.

Az igény azonban megvolt bennem, hogy kiépítsek még kommunikációs és ügyfélszerző csatornákat. Ezért az alábbi szempontokat vettem figyelembe, amikor választottam:

  • milyen felületen lehet hitelesen üzleti témában kommunikálni
  • hol van már most is értelmezhető követőtáborom
  • hol kellően magas az organikus elérés (azaz hirdetés nélkül is láthatóak lesznek a tartalmaim)
  • mi az a felület, amit magam is előszeretettel használok
  • mi az a felület, amit a célcsoportom is rendszeresen és szívesen használ
  • mi az a felület, ahol nem kell új podcastet vagy videót készítenem
  • mi az a felület, ahol nem kell képszerkesztéssel bajlódnom
  • hol várható, hogy leginkább interakcióba lépnek a tartalmaimmal az emberek
  • és hol érzem azt, hogy nem gond, ha láthatóan aktívan sales-elek a felületen

Tiktok és Youtube

A fenti szempontok alapján kiesett a TikTok és a Youtube olyan szempontból, hogy egyedi, videós tartalmakat kellene, hogy gyártsak oda. Így ezeken a felületeken marad a Biznisz Boyz újrahasznosítási stratégiája.

Ingyenes hírlevél

Kiesik az ingyenes hírlevéllista építése (legalábbis egyelőre), mert 1.) virálisan nem tud növekedni a feliratkozószám, 2.) nulláról kéne kezdenem, 3.) alacsony az interakciós arány. Utóbbi azért fontos nekem, mert számomra nem elég, hogy megnyitási vagy kattintási arányokat lássak ahhoz, hogy el tudjam dönteni, hogy értékes-e egy tartalom, amit készítettem. A hírlevelekre pedig legjobb esetben is pár válasz fog érkezni, így nincs reális képem arról, hogy mit gondolnak mások a tartalomról, így nehezebb lenne optimalizálni a tartalmakat.

X

Kiesik a Twitter/X, mert bár strukturálisan sok szempontomnak megfelelne, de nem kellően számottevő a hazai közönség más platformokhoz viszonyítva, én viszont nem szeretnék angolul írni. Illetve itt is nulláról kellene kezdenem az építkezést. Ez a csatorna ugyanakkor a későbbiekben még előtérbe kerülhet nálam, mivel látok arra lehetőséget, hogy a Linkedinen jól futó tartalmaimat ide is kitegyem, így az oda készített anyagokat is újra lehessen hasznosítani.

Arról nem is beszélve, hogy mocorog bennem az angol nyelvű piacralépés, akkor pedig egyértelműen ezt a platformot fogom használni. Jó stratégiának tűnik elsőre, hogy a magyar nyelvű tartalmaimat itt majd angolul hasznosítsam újra.

Biznisz Boyz-os FB zárt csoport

Tökéletes választás lenne a zárt csoportunk, ahol 4000+ ember tag már Facebook-on. Minden szempontot ki tudnék pipálni, egy kivételével, amiért egyelőre meg is dőlt, hogy oda vigyem az értékesítési üzeneteimet. Ezt a csoportot nem szeretném “kiégetni”, nem szeretném, ha azt a képet festeném, hogy egy marketing célú csoportba léptek be az emberek.

Én viszont olyan felületet keresek, ahol, ha olyan érzésem van, gátlások nélkül tehetek ki olyan tartalmat, amitől közvetett vagy közvetlen konverziót remélek, rövid- vagy középtávon.

Blog

Blogot írni nem szeretnék, mert kb. ugyanaz a hatás lenne, mint a hírlevél esetén, azaz nagyon lassan, kevés visszajelzéssel épülne a tartalom, és valljuk be, nem ez 2023 legszexibb kommunikációs formája.

Ja és a Brocasterz számára egyébként is írunk blogot (ott ez a hírlevélépítés tartalmi alapköve is), szóval nincs kedvem ezzel a formátummal többet foglalkozni.

Instagram

Az Instagram is kiesett üzleti célra, mivel bár sok szempontból megfelelne (van némi követettségem, tetszik a platform, elérhető a célcsoport), de nem szeretnék kép- vagy videókészítéssel bajlódni, így egyelőre ez a felület megmarad a shortlist-en, amit idővel reaktiválnék.

Az IG szerintem egy szuper üzleti felület, amibe érdemes energiát tenni, de első sorban ott jó, ahol könnyen lehet vizuális tartalmat mutatni.

Ez a platformot most jelenleg a BB saját short videóival terítjük, ami nem a leghatékonyabb formátum ezen a platformon, de több energiát vizuális tartalomkészítésbe nem tudok tenni.

Facebook

A Facebook trükkös: sok ismerősöm van, de egyszerűen a privát profilom alatt nem érzem hitelesnek, ha ezen a felületen szakmai tartalmakat osztok meg. Valószínűleg a fejemben rátapadt az a kép a platformra, hogy ott a családdal és a barátokkal tartok kapcsolatot. Nem szeretnék itt idegenekkel kommunikálni, nem akarom keverni az alteregóimat.

És a győztes: a Linkedin

Az én szempontomból a tökéletes választás a Linkedin lett. Kipipálja az összes számomra fontos érvet:

  • szabadon tudok üzleti, szakmai tartalmat megosztani
  • az emberek pont ezekért járnak erre a felületre
  • magas a hazai beágyazottsága
  • a legjobb még az organikus elérése a szöveges formátumok terén
  • nagyon könnyű követőket szerezni (ezt le fogom írni, hogyan és miért)
  • az emberek interakcióba lépnek a tartalmakkal, mivel maguk is személyes márkaépítésre használják a platformot, így a kommenteléssel a saját elérésüket is tudják növelni – win-win tartalomkészítői szempontból
  • kizárólag szöveges tartalommal is lehet sikereket elérni (erről beszélünk a következő részben, hogy kell-e egyáltalán képes tartalom)
  • az induláskor is volt már valamiért 1700 követőm, ami az évek alatt összejött, részben valós üzleti kapcsolatok, volt munkatársak miatt, részben a Biznisz Boyz miatt
  • még mindig brutál jó az organikus elérése a jól sikerült tartalmaknak – ez az én esetemben 50-75%-os a követőszámhoz viszonyítva, ugyanakkor az elért organikus közönség kb harmada új emberektől érkezik, tehát nem csak a követőim/kapcsolataim látják ilyen arányban a tartalmaimat

Összegezve: ez a felület kiváló platform ma egy magyar vállalkozó számára, ha szakértői tartalmat akar közvetíteni és ebben szeretne ismertebb lenni itthon. A Linkedinen való értékes, szórakoztató és rendszeres tartalommegosztás jó eszköz a bizalomépítésre és senkit nem zavar, ha üzleti témában posztolunk. Közel sem olyan erős formátum számomra, mint a podcast, de ez a második legjobb opcióm, ha kommunikálni akarok egy üzleti körrel.

Megjegyzés termékeket értékesítőknek, pl. webshop tulajoknak: Nyilvánvalóan, ha közvetlenül terméket akarsz eladni, és ez lenne a kommunikáció fókuszában 100%-ban, akkor nem ez a legjobb platform nektek. Viszont, ha énmárkaépítésre akarod használni, azon keresztül, hogy megmutatod, hogy hogyan skálázod a webshopod és milyen tapasztalataid voltak az elmúlt időszakban, akkor máris személyes márkaépítésbe váltasz át, ami pedig indirekt módon a termékértékesítést is megmozgathatja hosszú távon.

Én csak szolgáltatást adok el (feltéve, hogy az Impulzus Hírlevél tagság egy szolgáltatás és nem termék – ezt én sem tudom igazán), és nálam is a vállalkozás során szerzett tapasztalatok vannak a tartalmak fókuszában. Ahogy ezt 5 éve teszem a Biznisz Boyzban. Így számomra könnyű hiteles maradni egy üzleti közösség szemében akkor is, ha a vállalkozásomról beszélek folyton. Ha viszont folyton a vállalkozásomban megszerzett tudást osztom meg, közvetett módon új ügyfeleket is fogok tudni szerezni, mert látják, hogy hogyan vállalkozom, és ha pont arra van szükségük, amit nyújtok, akkor biztonságosabb számukra tőlem vásárolni.

A pozicionálásról: ki vagy te a social media-ban?

Ahhoz, hogy tartalmat tudj készíteni, el kell tudnod döntened, hogy ki vagy.

És ezt most nem spirituális értelemben értem. Kivételesen 🙂

A Linkedin-en, ahogy általában a személyes márkaépítésnél is, le kell tisztáznod magadban, hogy ki akarsz lenni a szakmai közönséged szemében, hogy miről akarsz ismertté válni. Mi az, amiről szeretnéd, hogy eszébe juss a közönségednek?

Ez számomra egy óriási, nagyon régóta tartó fejtörést okozott. Ameddig nem tudtam tisztába tenni ezt magamban, addig a tartalomkészítés is nyögvenyelősen, ad-hoc módon ment, ha ment egyáltalán.

Túl sok perszónám van ugyanis szakmai értelemben: marketinges vagyok, podcaster vagyok, Impulzus-szerző vagyok, vállalkozó vagyok.

Ha a vállalkozói énemet nézem, egyszerre vagyok coach, podcast ügynökség cégvezető és a BB-birodalom részeként az előfizetéses Impulzus Hírlevél egyik alapítója, ami szintén egy üzleti vállalkozás. Ha a marketinges szerepemet erősítem, akkor végtelen konkurenciával nézek szembe, és őszintén szólva, nem is erről akarok eszébe jutni az embereknek. Ha a podcaster kalapomat veszem fel, akkor túlságosan szűk lesz a mozgásterem a kommunikációban, pedig ez lenne az igazán leszűkített pozicionálásom, ami megkülönböztet a piacon.

Üzletileg azonban abban vagyok a leginkább érdekelt, hogy podcast gyártást vagy podcast stúdió bérlést vegyenek tőlem, és erről jussak eszébe az embereknek – ez mégis egy skatulya lenne számomra, ha kizárólag erről posztolnék.

Egy időben azon is gondolkodtam, hogy más-más oldalamat hangsúlyozom ki az egyes platformokon: a vállalkozós tartalmakat a Biznisz Boyz keretei közé szorítom (podcast és zárt csoport), míg a Linkedinen csak podcasttal kapcsolatos edukatív tartalmakat osztok meg.

Egyelőre ezt a branding problémát azzal oldottam fel magamban, hogy eldöntöttem, szépen integrálom a tartalmaimba az összes személyiségemet, és azt folytatom, amit a Biznisz Boyzban is elkezdtem (hiszen ott már organikusan kialakult rólam egy kép): én vagyok az a vállalkozó srác, aki őszintén beszél a vállalkozásairól, annak hibáiról és eredményeiről, a benne lévő félelmekről, aki korlátok nélkül megosztja a tudását, és ehhez a vállalkozásait használja esettanulmányokként. Ezek az esettanulmányként használt vállalkozások pedig a tudásmegosztáson keresztül ugyanúgy rivaldafényt kaphatnak.

A pozicionálásom tehát jelenleg: az a fiatal digitális marketing fókuszú vállalkozó, aki mindent megoszt a vállalkozásaiban történtekről esettanulmányok formájában. A tapasztalataim forrása pedig a podcast produkciós cégem, a tudásmegosztás formája pedig a BB-s podcastelés, az IH-s hírlevélkészítés és a Linkedin-es írott posztok.

Sokkal könnyebb lenne a helyzetem, ha egy dologgal foglalkoznék és egy dologban lennék szakértő – legalábbis pozicionálás szempontjából.

Itt van például Erdőssy Gellért barátunk, a CVShark alapítója, akinek az az ígérete, hogy hozzájuttat álmaid állásához. Minden tartalma, amit megoszt, a karrierépítést szolgálja (bértárgyalás, sikeres interjú, szakmai pozicionálás, munkahelyi előrejutás, stb), első sorban vezetői szintű vagy komolyabb menedzseri szinten lévő célközönségnek. Ez pedig egy iszonyatosan populáris téma a Linkedinen.

Tanulva az ő példájából is, a fenti sokrétű pozicionálásomat le tudom bontani két tartalmi elemre:

  • ha vállalkozóként akarom a márkámat erősíteni, arról posztolok, hogy hogyan építem az ügynökségemet és az Impulzus Hírlevelet – de szigorúan cégvezetői, vállalkozói szempontból
  • ha a tartalomkészítő ügynökségemet akarom erősíteni, akkor arról posztolok, hogy hogyan tud valaki szakértői online tartalmakkal nagyobb sikert elérni, többet értékesíteni és több elérést/követőt gyűjteni

Mindkét téma érdekes a vállalkozóknak, cégvezetőknek, és a magasabb szinten lévő marketing szakembereknek is. És bizony bármit csinálok, mindennek ők a célcsoportjai is számomra. És így körbe is értünk.

Számomra ez egy olyan keretrendszer, amiben integrálni tudom a személyiségemet, nem érzem, hogy olyan témát erőltetnék az emberekre, ami túl speciális nekik (mint szűk értelemben véve a podcast téma erőltetése lenne), és ráadásul élvezni is tudom a tudásmegosztást.

Ez utóbbi pedig egy fontos egyenlet: egyszerre kell élvezned a tartalmak készítését és egyszerre kell minőségi tudást megosztani, ami segít a követőidnek – de erről a második anyagban bővebben írok.

Mit mond a pozicionálásról az amerikai tartalomipar?

Az amerikai Linkedin guruk még markánsabban azt ajánlják, hogy egyetlen nagyon leszűkített niche-ed legyen, és ezen belül is legyen nagyon specifikus a kommunikációd.

Justin Welsh, aki az egyik legnagyobb üzleti Linkedin influencer, azt ajánlja a kurzusában, hogy 3 rétegben szűkítsd le a pozicionálásodat:

  1. Réteg: Mi az a tág tématerület, amiben a leghitelesebb vagy és a legtöbbet tudod?
  2. Réteg: Ennek a területnek melyik témájában vagy a legprofibb?
  3. Réteg: Kiknek segítesz ezzel a speciális témával?

A példa szerint az 1. rétegben azonosított egy olyan szakembert, aki a Marketing terén mozog otthonosan. A 2. rétegben ezt leszűkítette a példa kedvéért az Email marketing-re. A 3. rétegben pedig egy specifikus célcsoportot ad meg, akik számára az email marketingről ír, méghozzá az ún. 7-figure business owner-ekre (vagyis azokra a cégvezetőkben, akik dollárban számítva legalább milliós éves árbevételt értek már el). Ez utóbbi azért fontos, mert egy bizonyos szint fölött más lehetőségei és más problémái lehetnek egy cégvezetőnek, és ennek mentén érdemes szegmentálni a témáinkat.

Általában ez a nagyon leszűkített téma- és célközönség beazonosítás az egyik legtrendibb amerikai marketingtitok a tartalomkészítés terén, amit meg is értek, mivel nekik nem csak egy számunkra is felfoghatatlan méretű USA piaccal kell versenyezniük, hanem gyakorlatilag az egész világ összes angol nyelven publikáló tartalomkészítőjével.

Ez óriási különbséget jelent.

Míg itthon belefér az a picit diverzifikált tematizálás, amit én kedvelek, úgy nemzetközi szinten ezzel saját magamnak állítanék korlátokat.

Ha újra behozom Erdőssy Gellért példáját, az ő pozicionálása amerikai megközelítéssel nézve is teljesen letisztult, és pont ugyanezt kellene csinálnia angol nyelven is. Az ő niche-e a karrierépítés, a speciális célközönsége pedig a magasan kvalifikált, szellemi munkát végző alkalmazottak közönsége.

Ha sokkal nagyobb konkurenciája lenne és a piac is globális méretű lenne, elképzelhető, hogy érdemes lenne még jobban szűkítenie a pozicionálását, például csak multi top menedzserekre célozni, vagy a karrierépítés terén a bértárgyalásra szűkíteni a témáit.

De ő is a kis Magyarországon működik, és jelenleg neki is korlátot jelentene, ha szűkebben kommunikálna, ahogy nekem is, ha folyton csak a podcastelésről magyaráznék.

Stratégiai célok Linkedinen

Azzal, hogy tudatosan letettem a voksom egy platform mellett, egyből megfogalmaztam elvárásokat is a befektetett időmért cserébe.

Ha elköteleződöm egy kommunikációs platform mellett, az alábbiakat szeretném tőle:

  • növekedjen a követőszámom, mivel a követők növekedése egyenes arányban van az elérés növekedésével is a Linkedinen
  • folyamatosan növekedjen a posztok elérése
  • ehhez társuljon egyre több interakció a követők/kapcsolatok részéről: reakciógombok (pl like) megnyomása, kommentelés, megosztás – ezek adják ugyanis az algoritmusnak a jelet, hogy érdemes terítenie a tartalmat a követőim követői között is
  • szép fokozatosan kezdjenek el megjelenni a platform hatására közvetlenül beérkező ajánlatkérések, megbízások, de méginkább: minőségi üzleti kapcsolatok
  • szórakoztasson az egész folyamat és azt érezzem, hogy értékes egy körnek, amit csinálok

Az egész mögött az a logika, hogy minél többen tudják, hogy mivel foglalkozom, hogy milyen minőségű anyagokat gyártunk a cégemmel, ÉS ha feltétezzük, hogy jó a szolgáltatásom és ennek a közönségnek szüksége lehet rá, AKKOR borítékolható, hogy mindez több megkeresést fog hozni. Ez szimpla matek, ami működik.

Ehhez persze minden elemnek igaznak kell lennie:

  • el kell érni az embereket
  • kell egy jó szolgáltatás
  • ennek a szolgáltatásnak rezonálnia kell a közönséggel
  • láthatónak kell lennie a következő lépésnek, amivel mélyebbre áshatja magát valaki a tölcsérben

Ehhez adja meg számomra a Linkedin (és a podcast) azt a csatornát, amin keresztül az elérést tudom növelni és bizalmat tudok építeni.

Követőszám növelése Linkedinen

Miért fontos egyáltalán, hogy több követőnk legyen? Ez nem csupán hiúsági metrika, hanem ez fűti a sikeres Linkedin marketinget.

Ha több a követőnk, több embert érünk el a posztjainkkal, ami pedig a fenti logika szerint a tölcsér tetejét jelenti ahhoz, hogy végül ez a platform is ügyfélszerző felületté válhasson.

Arról nem is beszélve, hogy a több követő egy extra hitelesítési elemmé válik, ha valaki a profilunkra téved.

A követők számának növelésére 3 organikus metódus létezik Linkedinen:

  1. minőségi tartalmak készítése
  2. proaktív networking
  3. kommentelés mások posztjainál

A minőségi tartalmak készítése nélkül nincs értelme márkaépítésre használni a platformot. Ezt feltétlenül be kell venni a stratégiába, ez mindennek az alapja ezen a platformon.

Persze, sokan vannak, akik csak vadászatra, vagyis hideg megkeresésre használják a platformot, és közvetlenül privát üzenetekben (DM) keresik meg a prédáikat (akiknek el akarnak adni valamit: egy szolgáltatást, egy terméket vagy egy új állást).

Ezt a hideg megkeresést én még nem tapasztaltam ki, valószínűleg azért is, mert én sokkal inkább a pull stratégia híve vagyok, vagy mondhatnám ezt inbound marketingnek is: az én célom, hogy annyira meggyőző legyen a tartalom, amit készítek, hogy ezért akarjon valaki magától kapcsolatba lépni velem és a cégemmel.

Ennek pedig esszenciális eleme a jó tartalom, ami aktivizálja a követőket. Minél jobban aktivizálja ez a meglévő követőket, annál több új követőt tudunk vonzani.

A jó Linkedin posztok ugyanis interakciót váltanak ki a követőkből, azaz kommentelnek, like-ot nyomnak, elmentik maguknak, vagy akár újra is osztják a tartalmat.

Ha a követők interakcióba lépnek a posztokkal, akkor az ő követőiknek is megjelenik a poszt a feed-jükben. Ha azt látják, hogy egy számukra érdekes kontaktjuk valamiért kommenteli vagy like-olja egy posztunkat, pláne, ha ezt rendszeresen teszi, akkor jó eséllyel megnézik ők is, hogy kik vagyunk mi és van-e olyan tartalmunk, ami őket is érdekli.

Így tud organikusan növekedni a követőszám a jó tartalmak hatására.

Hogy milyen a jó tartalom és milyen rendszeresen posztolj? Erről szakértőinkkel, Erdőssy Gellérttel (CV Shark), Berze Marcival (Onlife) és Vavrek Balázzsal nézhetsz meg szakértői videókat.

Kezdésnek fogadjuk el, hogy a szórakoztató és/vagy tudást átadó tartalmak hódítanak itt is. A jó tartalmak pedig ezen a platformon vonzzák az új követőket. A legfontosabb itt is: igazán értékes, semmit nem rejtegető, hasznosítható tudást adjunk át a követőknek, és/vagy szórakoztassuk őket olyan módon, ami mégis kapcsolatban áll a saját témánkkal és a követők érdeklődési körével.

Proaktív networking

A Linkedin azért csodálatos, mert ez az egyetlen social platform, ahol azáltal, hogy valakivel Connect-eltek (azaz kapcsolatba léptek), egyszerre Follower (azaz követő) is lesz a másik félből. Így működik az algoritmus a mezei userek esetén, és ez tartalomkészítőként (nekünk) egy igazi aranybánya.

Nincs még egy platform, ahol le lehet szűrni azokat az embereket, akik a célcsoportunkba esnek – ez is kivételes a Linkedin esetén, és engem támogat.

Kihasználva a fenti logikát, ha bejelölök valakit, akiről azt gondolom, hogy egyszer szüksége lehet a szolgáltatásaimra, akkor ha elfogadja a kapcsolatba lépési kérésemet, automatikusan követőjévé is válik a tartalmaimnak. Mindaddig, ameddig ki nem követ valamiért vagy meg nem szünteti a kapcsolatot.

Ez egy óriási eszköz a kezünkben, ha belegondolsz!

Proaktív networking terén én a következőket csinálom:

  1. ha egy olyan ember lép interakcióba valamelyik tartalmammal, aki nem a kapcsolatom még, akkor őt bejelölöm, mivel feltételezem, hogy a későbbi tartalmaim is tetszhetnek majd neki
  2. leszűröm a Linkedin keresőjével azokat az embereket, akik a célcsoportomba tartoznak, és kegyetlenül végigjelölöm őket, naponta 10-20-asával

Mindkét esetre igaz, hogy itthon még áll az az állítás, hogy örülnek a userek, ha bejelölik őket. Egyből megfordul a fejükben, hogy miért jelöltem be őket, kíváncsivá teszi őket, és ha jól van összerakva a profilom, nagyrészt mindenki visszajelöl.

Ha pedig visszajelölnek, automatikusan a követőimmé válnak. (Képzelj ide egy vigyorgó ördög emojit.)

Update (2023.09.24.): Ahogy egyre többet beszélgettem nálam is hatékonyabb Linkedin-szakértőkkel, két dolog rajzolódott ki előttem.

1.) A hideg üzenetküldéseknek nincs sok értelme, azaz ne küldözgess irreleváns tömegüzeneteket a követőidnek. Minimális lesz a konverzió és közben iszonyatosan fel lehet idegesíteni a követőidet. Kivétel lehet ez alól, ha valami ultrareleváns tartalmat osztasz meg, de ehhez meg ismerni kell, hogy kivel kommunikálsz. A közvetlen, nem tömegesen kiküldött, tényleg nekem írt hideg megkereső üzenetek azonban jobb hatást érhetnek el, de a hatékonyságuk így is megkérdőjelezhető.

2.) Amikor bejelölsz valakit, ne írj hozzá kommentet, egyszerűen csak nyomj a Connect gombra és kész. Az emberek úgy érzik a jelöléshez társított üzenetektől, hogy le akarsz nyomni valamit a torkukon.

Kommentelés mások posztjai alatt

A platform nagy gurujai szerint az organikus követőszerzés 3. legfontosabb pillére, hogy ne csupán interakcióra késztető tartalmakat gyártsunk, hanem magunk is legyünk aktívak más tartalomkészítők (creator) posztjai alatt.

Logikus az ajánlás ésszerűsége: azáltal, hogy értéket adó módon bekapcsolódunk egy általunk is követett creator tartalmaiba kommentelőként is, még jobban kiaknázhatjuk a rendszer előnyeit.

Egyrészt, ha magunk is aktív creator-ok vagyunk, és rendre kommentelünk egy másik tartalomkészítő posztjai alatt, jó eséllyel remélhetjük, hogy ő is interakcióba fog lépni előbb vagy utóbb a mi tartalmainkkal. Fent pedig már megtanultuk, hogy ezáltal a mi tartalmaink kikerülnek az ő követőinek a feedjébe is.

Másrészt, ha aktívak vagyunk mások posztjai alatt érdekes, okos kommentekkel, akkor az eredeti posztot és a hozzá kapcsolódó kommenteket olvasók számára is kitűnhetünk. Pont azért, mert okos és érdekes válaszokat adunk egy általuk követett, számukra hiteles szakember posztjai alatt.

Mindez pedig azzal jár, hogy felfigyelnek ránk, megnézik először a profilképünket, a nevünk alatt megjelenő headline szöveget. Ha ez érdekes nekik, akkor átkattintanak a profilunkra is, amivel egyből nyert ügyünk lehet, ha jól van összerakva az a profil.

A jó tartalmak készítésével, a proaktív networking stratégiájával és más creatorok posztjaival való interakció hatására 2 hónap alatt szereztem kb. 600 követőt, ami a posztjaim elérésében is egyből megmutatkozik. Ebből kb. 100 ember lehet, akit én követtem be közvetlenül, a többiek maguktól jöttek.

600 olyan ember ennyi idő alatt, aki azért követ, mert tetszik nekik, amit csinálok: aranyat ér.

Hogyan tovább?

Ez az anyag azt dolgozta fel, hogy miért kell énmárkaépítéssel foglalkoznod 2023-ban, és ehhez miért a Linkedin az egyik legjobb ingyenes platform. Ha ezen a felületen érvényesülni szeretnél, kell egy tiszta pozicionálás, hozzá pedig egy világosan körülírt célcsoport.

Ez az az alap, amire építkezni lehet. Innen már neki lehet állni networkot építeni proaktívan és a jó minőségű tartalmak útján is.

De nagyon fontos még egy dolog: ez a felület nem csak arra jó, hogy a saját üzenetünket harsogjuk, hanem, hogy elkezdjünk egy szakmai közegben kapcsolatokat építeni, vagy akár rajtuk keresztül új tudást, új véleményeket megismerni. A platform aktív használata tehát bővítheti a kapcsolatrendszerünket és a tudásunkat is – pont az új ismeretségi körön keresztül.

Ezt nem tudom szebben összefoglalni, mint ahogy Mester Tomi alkotótársam tette az egyik legfrissebb posztjában:

Kattints a képre az eredeti posztért, ha Tomit egy like-kal szeretnéd jutalmazni az őszinteségéért!

A következő részben a platformválasztás, a pozicionálás, majd a követőszerzés módszerei után megnézzük, hogy milyen egy ütős üzleti profil (aminek a megléte alapvető fontosságú, ha konverziókat is akarsz a felületről) és a tartalomkészítés módszereit, elveit szakértőinkkel. A következő levélben ráadásul hozok több esettanulmányt is rövid interjúk formájában, hogy más creator-ok tapasztalatát is be tudd építeni a Linkedin-es kommunikációdba! Egy hónap múlva érkezik ez az anyagom is – addig is Mester Tomi két hét múlva újból jelentkezik egy igazi mestertomis irománnyal 🙂

Üdv

Adi

ja és kövess be itt: