A második alkalom tanítós blokkjában olyan saját tapasztalataimból származó gondolatokat osztottam meg, amik segíteni fognak felismerni a vezetői réteg kialakításának szükségességét, nehézségeit és hogyanjait. Megbeszéltük, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni, hogyan kell már, akár a kezdetektől “mindenesként” felkészülni arra, hogy majd amikor át kell adni bozonyos feledatköröket akkor már gördülékenyebben mehessen minden.
Ebben a részben kicsit hosszabra faragtuk a Mastermind részt ami, az élő résztvevők privilégiuma volt így ebben a blokkban részletesen kitárgyalhatták a delegálás témakörét, viszont mivel ez a formátum abszolút interaktív így ebből a videóból is tanulhattok az élő résztvevők tapasztalataiból nehézségeikből és azok megoldásaiból is.
Nézzétek meg az anyagot, szerintem ismét nagyon jól sikerült az alkalom. A következő alkalmakon pedig még finomhangolunk is egy kicsit. A Discordon a Tanuló Kör csatornában tudtok hozzá visszajelezni.
A vállalások doksit pedig ITT találjátok!