A LUSTASÁG NAPFÉNYES OLDALA – [2022. 12. 06.] Írta: Mester Tomi

Édesanyám emlékei szerint általános iskola első osztályban olyan gyerek voltam, hogy pénteken hazamentem az iskolából, még aznap megírtam az összes házi feladatot, bepakoltam az iskolatáskámat(!) és utána mentem csak játszani és vágtam neki a hétvégének.

Nem tudom, hogy pontosan mi változott az elmúlt 25-30 évben, de az biztos, hogy ma már nem ilyen vagyok.

Ha a szorgalmas és a lusta között kell választani, akkor inkább sorolnám magamat a lusta kategóriába.

És úgy sejtem, hogy van pár ember itt az IH tagok között, aki ugyanígy van vele.
(Na nem azért: ezt kifejezetten pozitívan értem — olvass csak tovább… ;-))

A lustaságnak rossz a brand-je. Az egész szónak van egy negatív hangulata: eredménytelenséget, semmirekellőséget sugall. Nem szeretjük magunkat, ha lusták vagyunk. Ráadásul, akármilyen cikket olvasok a neten a témában, az mindig arról szól, hogy hogyan küzdhetnénk le ezt a démont és hogyan vegyük rá magunkat arra, hogy szorgalmasak legyünk.

De egyre többet gondolkodom mostanában azon, hogy a lustaságnak vannak komoly előnyei is.

Bill Gates fogalmazta meg nagyon jól a dolgot:

“A nehéz munkákat szeretem lusta emberekre bízni, mert a lusta ember megtalálja, hogy hogyan lehet egy nehéz problémát egyszerűen megoldani.”

Na persze nem azt mondom, van az a pont, ahol a lustaság már tényleg káros – nem csak az eredményeinkre, de akár a lelki egészségünkre is.

Viszont ebben a levélben szeretném kicsit helyre billenteni a balanszot.

Én azt gondolom, hogy a tudatosan kezelt, jól csatornázott, egészséges mennyiségű lustaság pozitív hatással is lehet az ember életére.

Ezekre szeretnék mutatni ma néhány példát.

Emellett természetesen a levél második felében azért megosztom majd azt is, hogy nekem milyen stratégiák működnek a legjobban, amikor a lustaságot nem magam mellé állítani, hanem legyőzni akarom.

Megjegyzés: ebben a hírlevélben természetesen kifejezetten a hétköznapi “egészséges” lustaságról fogok írni. A lustasághoz nagyon hasonló tüneteket produkálhatnak különböző lelki betegségek is (pl. depresszíó) – vagy akár testi betegségek: ezekről ma nem lesz szó. Még egyszer tehát a mai hírlevél a hétköznapi értelemben vett lustaságról szól.

Na de mi is az a lustaság?

Amikor elkezdtem megírni ezt a levelet, az első dolgom az volt, hogy kikeressem, hogy pontosan mi is a lustaság definíciója. És a legnagyobb meglepetésemre azt találtam, hogy a lustaságnak nincs tudományos definíciója!

A legjobb megfogalmazás, amit találtam az az, hogy a lustaság az, amikor egy ember megtehetne egy dolgot, érdekében is állna megtenni a dolgot, de úgy dönt, hogy nem teszi meg a dolgot, még hozzá azért nem, mert az túl sok erőfeszítésbe kerülne neki.

Ez kifejezetten vicces, ha pl. arra gondolok, hogy sokszor lustaságból nem locsolom meg a paradicsompalántáimat. Meglocsolhatnám: minden adott hozzá, érdekem is lenne, hogy meglocsoljam… Mégis úgy döntök, hogy az az egy perc, amíg megtöltöm a locsolókannát és kimegyek az erkélyre, túl nagy erőfeszítés lenne. Úgyhogy inkább leülök a kanapéra.

Racionális? Nem.
Megtörtént? Többször is.

A lustaság sokszor feljön a vállalkozásban és a személyes pénzügyekben is:

• lusták vagyunk kiküldeni a számlát az ügyfélnek
• halogatjuk az új blogposzt megírását
• lusták vagyunk beutalni a pénzt a befektetési számlánkra (ezért inkább elköltjük)
• rendszeresen elfelejtjük lemondani a sohasem használt Netflix előfizetésünket
• csak nem hívjuk fel azt a tanácsadót (pedig hasznos lenne vele beszélni)
• utolsó utáni pillanatra halasztjuk a számlák befizetését/kifizetését
• stb.

Szerintem ezen a ponton fogadjuk el tényként, hogy a lustaság az alapvető emberi természet része.

Megjegyzés: Erről is olvastam több tudományos(nak hangzó) értekezést is. Ezek azt írják, hogy a lustaság igazából abból fakad, hogy az ősembernek nem voltak annyira könnyen elérhetőek az energiaforrásai (étel, ital, meleg, stb.), mint a mai embernek. Ezért evolúciósan arra van kiképezve a szervezetünk, hogy ahol lehet, ott spóroljon az energiával – még akkor is, ha ma már erre nincs szükség.

Akárhogy is, a XXI. században a lustaság valóban elég nagy ellenségünk lehet.

De kétféleképpen is harcba szállhatunk vele:

1. Önfegyelemmel és/vagy különböző önmotiváló taktikákkal szembe mehetünk vele. Rávehetjük magunkat a cselekvésre és megpróbálhatunk valóban szorgalmasabbak lenni.
2. Megpróbálhatjuk a lustaságunk negatív energiáit átfordítani és arra használni, hogy pozitív és fejlesztő dolgokat hozzon az életünkbe.

Számomra ez utóbbi az izgalmasabb téma, úgyhogy ezzel kezdem.

A lustaság a barátod is lehet…

Ebben a szekcióban összeszedtem, hogy hogyan lehet a lustaságunkat visszafordítani és arra használni, hogy pozitív energiákat hozzon az életünkbe. Ezeket három főbb kategóriába osztottam:

1. Jótékony automatizációk kiépítése
2. Last minute hatékonyságbomba (és innováció)
3. A lustaság mint a lelki egyensúly vészjelzője

Nézzük őket egyesével:

1. Jótékony automatizációk kiépítése

Messze, messze az egyik legjobb visszafordítása a saját lustaságunknak az az, hogy ha olyan automatizációkat építünk be az életünkbe, amik beavatkozás nélkül jót tesznek nekünk.

Először Ramit Sethi könyvében (I’ll Teach You To Be Rich) olvastam ezt a gondolatot és rögtön át is kattintott nálam egy mentális kapcsolót.

Mr. Sethi azt írta, hogy rendszeresen és következetesen befektetni úgy a legkönnyebb, ha a bankszámlánkon beállítunk egy automatizációt, ami minden hónap elején (közvetlen miután megérkezik a fizetés) befektet egy előre meghatározott összeget előre meghatározott instrumentumokba.

• Ha nem automatizáljuk be ezt a folyamatot, akkor az lesz az erőfeszítés, hogy minden hónap elején befektessünk.
• Ha viszont beállítjuk az automatizációt, akkor már ahhoz kéne erőfeszítéseket tennünk, hogy az amúgy pozitív és önjáró folyamatot megszakítsuk.

Egy jótékony automatizáció beállításával a lustaságunk máris nem ellenünk, hanem melletünk dolgozik – az adott példában abban segít, hogy rendezettebbek legyenek a pénzügyeink.

Megjegyzés: Ugye ez szöges ellentéte a klasszikus elfeledett-Netflix-előfizetés jelenségnek. Tudod, hogy nem nézed már 6 hónapja, meg hogy amúgy is minőségen aluli a filmkínálat rajta. De mégse mondod le, mert majd következő hónapban… Mennyivel jobb, ha egy ugyanilyen automatizmus nem a Netflix Inc. bankszámláját gyarapítja, hanem jövőbeli önmagadét, nem?

Van egy másik, személyesebb példám is.

23 éves korom óta ugyanahhoz a fodrászhoz (Beához) járok.

23-tól 28 éves koromig kb. négy-öt havonta jártam hozzá. Amúgy olyan két havonta kellett volna, mert ennyi idő után már látványosan elkanászodik a loboncom. Kezelhetetlen, elalszom, utálom. Viszont mindig is lusta voltam felhívni Beát és időpontot egyeztetni. Egy 5 perces telefonhívásról beszélünk, mégis valamiért folyamatosan halogattam. Így jellemzően mindig akkor mentem el egy vágásra, amikor már nagyon rosszul éreztem magam a hajam miatt.

Racionális? Nem.
Megtörtént? Rendszeresen.

28 éves koromban viszont eldöntöttem, hogy igényesebb leszek a megjelenésemre.
És bár ez nem valósult meg teljesen (a feleségem biztos tudna mesélni :)), azért a hajvágás dolgot sikerült megoldanom. Ugyanúgy, mint a befektetések esetében, itt is csak egy apró csavart hoztam be a sztoriba. 28 éves koromban stratégiát váltottam: azóta Beával következetesen és rendszeresen minden hajvágás végén, utolsó lépésként leegyeztetjük és beírjuk a naptárunkba következő időpontot — pontosan hat héttel későbbre.

Az 5 perces telefonhívás valamiért továbbra is túl nagy erőfeszítés számomra. De ezzel az apró trükkel visszájára fordult a dolog: még akkor sem mondom le az időpontot (hiszen ahhoz telefonálni kéne), ha egyébként menet közben kiderül, hogy nem lenne jó – inkább megoldom, hogy beleférjen a már megbeszélt időpont a napomba. A lustaságom mellettem dolgozik. (Legalábbis a kitűzött célom, hogy hat hetente fodrászhoz menjek, megvalósul általa.)

Meggyőződésem, hogy ugyanemiatt a jelenség miatt van az, hogy akik személyi edzőhöz járnak sportolni, azok eredményesebbek a sportban. Természetesen sokat számít, hogy egy szakember segít nekik, hogy minden gyakorlatot jól csináljanak… De szerintem legalább ennyit számít az, hogy az előre megbeszélt időpontok olyan “automatizmusok” az életükben, ami miatt nem az az energiát igénylő döntés, hogy az ember elmenjen sportolni, hanem az, hogy ne menjen.

A lényeg tehát, hogy ha elhelyezünk néhány jótékony automatizációt az életünkben, azokkal nagyon jól ki tudjuk használni a saját lustaságunkat.

2. Last minute hatékonyságbomba

Egy olyen Impulzus Hírlevelet, mint ez, átlagosan ~12 óráig írok, jellemzően több napra szétterítve, hogy többször is friss szemmel, kipihenve rá tudjak nézni.

Ez számomra azt jelenti, hogy az utolsó pillanat, amikor el kell kezdenem az írást, az egy héttel a kiküldés előtt van. És ezt tipikus lusta emberként így is szoktam csinálni.

Ezt a konkrét hírlevelet kedden reggel 9-kor kaptad kézhez. Én pedig kb. előtte hét szerdán kezdtem el azt érezni, hogy ha most nem kezdek el írni, akkor nagy baj lesz, mert nem leszek kész. Megfigyeléseim szerint ez a kellemes kis időnyomás nem csak abban segít, hogy egyáltalán neki üljek a feladatnak, hanem abban is, hogy jól írjak.

Az ember már csak ilyen: egy kis terhelés alatt jobb teljesítményt tesz le az asztalra.

Azt gondolom, hogy akárki, aki projekt alapon dolgozik, megtapasztalta már ezt a jelenséget.

Persze nem lennék igazi adatelemző, hanem teszteltem volna az elmélet ellentétét is.

Az ezt megelőző hónapban úgy gondoltam, hogy szorgalmas leszek és előre dolgozok. Már három héttel a hírlevél kiküldése előtt elkezdem írni azt. Az eredmény katasztrofális lett! A szokásos 10-12 órányi beletett munka után még a levél fele sem készült el. Ráadásul, amit megírtam az is annyira rossz lett, hogy inkább a fiókba tettem az egészet és nulláról kezdtem az írást, egy teljesen más témát választva.

A szorgalmasságomnak tehát két “jutalma” lett: lassabban írtam és rosszabbat.
Vagy ha még egyszerűbben akarom megfogalmazni a dolgot: teljesen feleslegesen dolgoztam.

Nyilván ez anekdotikus érvelés, de ettől függetlenül erős megérzésem, hogy a jelenség valós: a lustaság és a halogatás tud pozitív nyomást tenni az emberre, ami miatt érhet el jobb eredményt gyorsabban és hatékonyabban.

Megjegyzés: egyébként nagyon hasonlót tapasztaltam, amikor másfél évre a visszavettem a munkamennyiségemet napi 8 óráról napi 4 órára. Mivel “fél munkaidőben” dolgoztam egy teljes vállalkozáson, “kénytelen” voltam megtanulni, hogy hogyan legyek iszonyatosan hatékony.

Itt hozzátenném, hogy ha az ember tudatosan halogat és tudatosan akar magára időnyomást tenni, akkor nagyon fontos, hogy megtalálja a tökéletes balanszot. Ugye a komfort zóna elmélet is azt mondja, hogy igen, hatékonyak vagyunk a komfort zónán kívül, de ha nem vigyázunk és túl messzire megyünk, akkor már átkerülünk a pánik zónába. A pánik zónában pedig már túlságosan is nagy a nyomás és összeomlunk – de legalábbis erősen romlik a teljesítményünk és emiatt a munkánk minősége.

Ezért ha ezt a típusú “lustaság-technikát” akarod alkalmazni, akkor fontos, hogy precízen találd meg azt a bizonyos utolsó pillanatot – és ne csússz át az utolsó utániba, ahol már túl nagy a teher. Ez természetesen rengeteg önismeretet és az elvégzendő feladat nagyon pontos ismeretét kívánja.

(Magyarul: ha a kedd 9-kor kiküldendő hírlevélnek hétfő délután állnék neki, borítékolható lenne a katasztrófa. És ezt onnan tudom, hogy előtte már írtam ilyen és hasonló hírlevélből rengeteget.)

2. (variáció) A lustaság innováló hatása

Az előző pont egy módosított verziójaként, hadd hozzak be egy történelmi tényt:
Egy csomó innováció az emberi lustaság és kényelmesség eredménye.

• Az ember nem akart a hátán cipelni dolgokat, így feltalálta a kereket.
• Az ember nem akart papírral-ceruzával matematikai műveleteket megoldani, ezért feltalált egy gépet, ami elvégzi helyette a számítást.
• Az ember nem akart mindig készpénzzel bajlódni, ezért feltalálta a bankkártyát.
• …

A lustaságnak nem csak az lehet az előnye, hogy az utolsó pillanatban jobban tudjuk elvégezni a feladatunkat… Hanem az is, hogy rájövünk, hogy egyáltalán nem akarjuk elvégezni a feladatunkat és ezért kitalálunk/fejlesztünk valamit, ami megoldja a problémát helyettünk.

Egy vállalkozásban számtalan ilyen dolog jöhet elő. Néhány banális példa:

• A potenciális vevőid mindig ugyanazt kérdezik tőled email-ben. Lusta vagy századjára is leírni ugyanazt a választ, ezért elkezdesz használni valamilyen szövegíró shortcut szoftvert (pl. TextExpander).
• Lusta vagy kézzel kiállítani a számláidat és hozzánézni, hogy beérkeztek-e az utalások, ezért beállítasz egy online fizetési felületet, ahol bankkártyás fizetés után automatikusan megy a számla.
• Lusta vagy megírni a social media posztjaidat, ezért felveszel egy új kollégát vagy egy virtuális asszisztenst, aki megírja helyetted őket.

Persze ezek apró, kicsi lépések egy cég életében. Nevezzük őket inkább csak mikro-innovációknak. De akkor is: a fejlődés lépései – és valahol mélyen mind-mind az egészséges lustaságból fakadnak.

De hozok megint egy személyes példát is, ami talán kevésbé triviális.

Nemrég elkezdtem dolgozni egy whisky befektetéssel kapcsolatos elemzésen. Volt egy unalmasabb részfeladat benne: egyesével ki kellett gyűjtenem 80 különböző prémium whisky márka honlapját.
80 whisky márka, 80 honlap – azaz 80 Google keresés, ami egy olyan ~2 órányi nagyon repetitív munka. Semmi kedvem nem volt hozzá, úgyhogy keresgélni kezdtem az alternatív megoldásokat. Gondoltam, felhasználom más listáját, de sajnos pont ilyet nem találtam a neten. Ki is szervezhettem volna a feladatot, de igazából nem érte volna meg, mert több idő lett volna leszervezni, mint az egész feladat.

Akárhogyis, végül egy számomra teljesen új (“innovatív”) megoldást választottam. Legújabb jó barátomat, az OpenAI-t kértem meg, hogy ugyan végezze már el helyettem a feladatot.

Ezt a kérdést tettem fel neki:

15 másodperc múlva ezt a választ kaptam:

Fantasztikus!

Mondanom sem kell, hogy milyen elégedett voltam magammal, az OpenAI-jal, de legfőbbképpen a lustaságomból fakadó mikro-innovációmmal.

FRISSÍTÉS – 2023-05-02: amikor a fent említett elemzést készítettem, még pont nem létezett a ChatGPT. A screenshot-okon annak az elődje, az OpenAI Playground látható. Egyébként amikor a hírlevelet eredetileg kiküldtem (2022-12-06), akkor még nem egészen egy hetes volt a ChatGPT (2022-11-30-án jelent meg). Ha most olvasod, a fenti “innováció” nem tűnhet nagy számnak, de nekem akkor új volt. 🙂

3. A lustaság mint a lelki egyensúly vészjelzője

Visszautalva a levél elejére: írás közben rájöttem, hogy hat éves korom óta mikor és hol tört el a szorgalmasságom!

Valószínűleg akkor lehetett, amikor 7-8 éves koromban először olvastam a Micimackót. (Azóta is ez az egyik kedvenc gyerek mesém.)

Micimackó lelki nyugalmával nagyon tudok azonosulni – vagy ha azonosulni talán nem is mindig, de az biztos, hogy irigylem tőle.

És amúgy, ha megfigyeled, Micimackó azért elég lusta alkat.

Például, ha nem érdekli egy megbeszélés, gondolkodás nélkül bealszik közben:

És nem kér bocsánatot, amikor felébresztik!

Mennyire igaza van!

Imádom.

Ha valamit nagyon nem akarok megcsinálni (mondjuk, úgy, hogy valamire túl lusta vagyok) és még egy minimális erőfeszítést sem vagyok hajlandó tenni a dolog érdekében, akkor előbb-utóbb megkérdezem magamtól:

Akarom én ezt a dolgot csinálni? Kell egyáltalán ezt a dolgot csinálnom?

Egy csomó olyan dolog van az életünkben, amiről azt hisszük, hogy akarjuk csinálni. De a lustaságnak csúfolt kiégés-riasztónk bejelez: nem, igazából te ezt baromira nem akarod csinálni, úgyhogy ne kínozd magad vele.

Vegyünk egy példát! Azt olvasod a neten, hogy mindenkinek, aki vállalkozik, kell hírleveleznie… De már három hónapja halogatod a hírleveled megírását. Ilyenkor érdemes végigpörgetni ezt az egyszerű kérdéssort:

• 1. KÉRDÉS: “Akarok én hírlevelet írni?”
  • VÁLASZLEHETŐSÉGEK:
    • IGEN. Ebben az esetben szedd össze magad és írd meg. (Tippek a lustaság leküzdésére az email-em lentebbi részében.)
    • NEM. Ebben az esetben jön a következő kérdés, ami pedig:
• 2. KÉRDÉS: “Szükségem van rá, hogy hírlevelet írjak?”
  • VÁLASZLEHETŐSÉGEK:
    • IGEN. Tehát nem akarod megírni, de szükséged van rá… Ebben az esetben próbálj meg innoválni valamit! (Lásd: előző pont — pl. szervezd ki a feladatot vagy válassz valami egyéb kreatív megoldást. Ha erre nincs lehetőség, akkor bizony le kell nyelni a békát és hiába nem akarod, mégiscsak leülni. Ez van. Tippek ahhoz, hogy hogy állj neki, az email-em lentebbi részében.)
    • NEM. Tehát nem akarsz hírlevelet írni és nincs is szükséged rá. Akkor valószínűleg emiatt halogatod a dolgot. A megoldás: ne írj hírlevelet! Ilyen egyszerű.

Persze itt is visszaköszön a korábban említett figyelmeztetés: ahhoz hogy érezd, hogy pontosan mit üzen a lustaságod, kell egy jó adag önismeret is. Alapvetően a lustaságot tényleg jó “vészjelzőnek” tartom arra, hogy jelezze, ha valamit feleslegesen erőltetünk magunkra.

De persze van olyan is, hogy tévesen riaszt. Gyakran előfordul, hogy az ember csak rossz passzban van és úgy érzi, hogy nem akar valamit megcsinálni… Aztán, amikor elkezdi csinálni a dolgot, már hirtelen jól érzi magát tőle.

Erről is beszélek a következő szekcióban!

A lustaság leküzdése — avagy hogyan vedd rá magad a cselekvésre.

Mielőtt még azt gondolnád, hogy ez az egész levél csak egy nagy önigazolás, ahol megmagyarázom magamnak (és neked), hogy miért oké lustának lenni… hadd írjam le azt is, hogy: igen, egyetértek, természetesen a túlzott lustaság káros és emiatt tenni kell ellene!

Vannak feladatok, amelyeket – tetszik vagy nem tetszik – egyszerűen csak el kell végezni.

Nem lehet automatizálni, nem lehet innoválni, nem lehet azt mondani, hogy erre még sincs szükségem: akármennyire is fájdalmas, unalmas, nagy erőfeszítést kívánó feladatról van szó és akármennyire is nincs hozzá kedvünk, bele kell állni — meg kell csinálni.

Ahogy korábban írtam, a lustaságnak ezzel az oldalával rengeteg internetes tartalom foglalkozik. Sok cikk és videó készült már arról, hogy hogyan tudjuk leküzdeni a lustaságunkat. Az elmúlt hónapokban (igazából az elmúlt években) tesztelgettem szinte az összes ilyen taktikát és technikát. Nekem ezek közül kettő vált be, amit rendszeresen tudok sikerrel alkalmazni.

Ami nem jött be.

Először viszont kezdem azzal a pár “lustaság-gyilkos” taktikával, ami nekem személy szerint nem jött be:

• Motivációs videók. Sajnos (vagy nem sajnos) rám ezek a videók semmilyen hatással nincsenek. Van egy-kettő jó, ami elgondolkodtat, de ha leülök a Youtube elé motivációs videót nézni, az általában inkább csak abba torkollik, hogy megnézem a következő ajánlott videót, meg az azutánit, de motiváltabb nem leszek.
• Vizualizálni a jövőbeli eredményeket. Valahogy engem ez sem mozgat. Valószínűleg nem vagyok ilyen típusú személyiség. Csak azért, mert elképzelem, hogy 3 év múlva milyen eredménye lesz annak, ha én valamit pl. 1,000 napon át következetesen csinálok addig, attól még a jelenben nem állok neki csinálni.
• Accountability buddy (elszámoltathatósági pajtás). Ha nem ismered ezt a fogalmat: az “accountability buddy” rendszer az, amikor egy ismerősöddel/barátoddal összeálltok és egymást “elszámoltatjátok” az eredményeitekkel. Ennek egy egyszerű módja, hogy minden munkanapra beidőzítetek egymással két darab 10 perces hívás. Az egyiket a nap elejére, ahol elmondjátok, hogy milyen feladatokat fogtok ma elvégezni. A másikat a nap végére, ahol pedig megbeszélitek, hogy mit sikerült ebből ténylegesen megcsinálni. Ha a hívások fix időpontokban vannak (pl. reggel 6 és délután 3), még jobb, mert ez a napnak is ad egy fix ütemet. Sokaknak működik ez a taktika – pl. Papp Gábor (The Pitch) sokat beszélt egy időben erről a témáról. Ő egészen extrém módjait is nagy sikerrel alkalmazta. Nekem sajnos nem jött be a dolog. Valószínűleg erősen személyiségfüggő módszer ez is.

És akkor most nézzük a két tecnhikát, ami nálam működik.

Ami bejött #1: “írd le az első szót.”

Még Vavrek Balázs szövegíró kurzusán tanultam azt, hogy ő minden hírlevelét úgy kezdi el megírni, hogy először leírja, hogy:

“Szia XY,

…

Üdvözlettel,
Vavrek Balázs”

Nem biztos, hogy pont ezeket a szavakat használja persze, mert ő ennél vagányabban ír azért.

De a lényeg, hogy egy nagyon kis energiaigényű lépéssel elindítja az írási folyamatot.

Mert amikor megvan az első szó leírva a papírra, akkor elkezd vinni a lendület.

Nem tudom, hogy pontosan mi a pszichológia mögötte, de működik!

Lehet, hogy az emberi agy ösztönösen be akarja fejezni az elkezdett dolgokat, még akkor is ha egyelőre csak 0.1%-a van elvégezve a munkának… Vagy az is lehet, hogy arról van szó, amiről korábban is írtam: ha valamit elkezdesz és elindulnak a fogaskerekek, akkor már az igényel erőfeszítést és beavatkozást, hogy megállítsd a folyamatot, nem pedig az, hogy tovább csináld. (Magyarul: lusta leszel abbahagyni az írást.)

Ezt a startégiát egy csomószor alkalmazom az élet egyéb területein is — és a legtöbb esetben hibátlanul működik is.

Pár más témára lefordítva ez:

• Ha edzeni akarsz menni, elég ha első lépésben átveszed az edzőruhádat. A többi már jön magától.
• Ha zero-inbox-ot akarsz varázsolni a jelenlegi 50+ email-edből, akkor elég ha ráveszed magadat arra, hogy csak egy olyan érdekesebb email-t megválaszolj első lépésben, amihez amúgy is lenne kedved.
• Ha el akarsz olvasni egy könyvet, elég az első pár oldalba beleolvasni.
• …

Megjegyzés: nagyon jól artikulál egy hasonló gondolatot az Atomic Habits szerzője, James Clear. Ő azt mondja, hogy egy új szokás első lépése nem tarthat tovább, mint 2 perc. A 2 perces limit garantálja, hogy az első lépés ne legyen kihívás. Az utána következő lépések már lehetnek nehezebbek, de addigra már úgyis elindult a folyamat, így az egész gördölükényebben fog már menni.

Ami bejött #2: elszámoltathatóság

Ahogy fentebb írtam, az “accountability buddy” (azaz az elszámoltató pajtás) technika nekem nem jött be. Viszont van pár variációja, ami igen.

Az egyik, ami egy könnyedebb és rugalmasabb verzió, az az ún. “social accountability”. Talán jobb, ha nem fordítom le magyarra a kifejezést, hanem írok egy konkrét példát:

Tegyük fel, hogy Jani újévi fogadalma az, hogy a következő 30 napban minden egyes nap elmegy futni. Ehhez a “social accountability” technikát alkalmazza: a nulladik napon posztol a vállalásáról az egyik social media felületére, ahol azt jó sokan látják (pl. Facebook-ra). Minél lelkesebb és motiváltabb a poszt, annál jobb, mert később annál cikibb lenne bevallani, hogy megtörte a fogadalmát. Még jobb, ha van benne egy ígéret is, pl. “minden egyes nap elmegyek futni és fel is töltök majd róla egy-egy fotót ide”. Ezáltal Jani tesz magára egy enyhe, de mégis motiváló szociális nyomást, hogy márpedig ő megígérte, hogy futni fog és ha nem fog, akkor megszegi a láthatatlan ismerőseinek tett ígéretét.
Mivel egyszerre sok embernek tett ígéretet, ezért nehéz lemondani a dolgot nagyobb arcvesztés nélkül — és ha esetleg el-elmaradoznak a fotók, akkor biztos lesz azért egy-egy jószándékú troll, aki ráír Janira, hogy “na mi van Janikám, hol a mai fotó”. Még ha nem is ír senki, valahogy mégis csak benne van az emberben a félelem és inkább elmegy futni.

Kicsit mesterkélt dolog, de működik.

A vállalkozói életben van ennek egy sokkal hardcore-abb fokozata is: először eladod a termékedet és csak utána gyártod le.

Én konkrétan az összes online videókurzusomat így készítettem. Elsőre furán hangzik, de ha jól van kommunikálva a dolog, akkor nincs benne semmi ördögtől való… Viszont ha nem ezt csináltam volna, akkor állítom, hogy a mai napig nem lenne egy termékem se.

Tulajdonképpen ez ugyanaz, mint Jani futós példája, csak itt sokkal komolyabb a tét:

• az emberek nem egy like-ot dobtak a vállalásomra, hanem a pénzünket
• ha nem teljesítem a “fogadalmam”, akkor nem arcot vesztek a Facebook-on a barátaim előtt, hanem a legjobb vevőimet (akik vakon megbíztak bennem) veszíthetem el egy életre
• ha végül nem készül el a termék, a cégem márkája is gyógyíthatatlan sebeket kaphat — könnyen lehet, hogy második próbálkozásom már nem is lesz a piacon

Ahogy írtam, az összes kurzusomat ezzel az önmotiváló taktikával készítettem. De a legemlékezetesebb az volt, amikor az első 6-hetes kurzusomat adtam el így, még 2017-ben. Semmi nem volt meg belőle, csak a neve, a leírása és egy rövid vázlat, hogy kb milyen leckék lesznek. Amikor tizen befizették a részvételi díjat, rohamtempóban kezdtem el gyártani a tananyagot. Erről többször is meséltem a Biznisz Boyz Podcast-ben: ebben a 6 hétben szinte végig napi 16-18 órákat dolgoztam. A vége szerencsére happy end lett: minden tananyag elkészült és az emberek szerették.

Fárasztó volt, de egy biztos: a lustaságra még gondolni se volt időm.

Amikor az életben hasonló szorgossággal akarok valamin ügyködni, akkor igyekszem hasonló vállalásokat tenni — és külön figyelni arra, hogy ha nem teljesítem őket, akkor azoknak nagyon komoly következményei legyenek rám nézve. A motiváció, amit kapok belőle persze mesterséges és átmeneti, de nagyon-nagyon-nagyon hatásos.

Az elszámoltathatóság tehát működik! (Nálam legalábbis biztosan.)

Megjegyzés: Ezt a lustaság-gyilkos technikát amúgy nem sűrűn használom (évente max 1-szer vagy 2-szer), mert nagyon megterhelő tud lenni — hosszú távon tuti kiégéshez vezet.

Ami bejött +1: jó szokások kialakítása

Ez a fenti kettő technika, bár jól működik, igazából rövid távú megoldás. Ha az embernek szüksége van egy kis motiváció-löketre és felül akar kerekedni a lustaságán, akkor átmenetileg segíteni fognak. (Legalábbis nekem segítettek.)

Ami viszont az igazi hosszú távú megoldás lehet, az a jó szokások kialakítása. Ezt még én is tanulom és nem is témája ennek a hírlevélnek (esetleg egy jövőbelinek), mindenesetre egy jó könyvet ajánlok a témában. A korábban már említett James Clear: Atomi szokások c. könyv zseniális gyakorlati összefoglalója annak, hogy hogyan lehet hatékonyan jó szokásokat kialakítani. Az elmúlt egy évben kétszer olvastam, jó szívvel ajánlom neked is!

Összefoglalás

A mottóm szinte minden vállalkozással kapcsolatos témában az, hogy meg kell próbálni megtalálni a tökéletes egyensúlyt. A lustasággal sincs ez másképp.

Lusta vagy? Ne érezd magad feltétlenül rosszul emiatt! A tudatosan kezelt, jól csatornázott, egészséges mennyiségű lustaság pozitív hatással is lehet az ember életére. Építhetsz köré jótékony automatizációkat, használhatod extra nyomás és motiváció kialakítására – vagy éppen vészjelzőként a lelki békéd megőrzéséhez.

De ha már nagyon belesüppedtél a kanapéba és érzed, hogy ez az eredményeidben és a közérzetedben is meglátszik, akkor állj fel és vesd be valamelyik fent említett lustaság-leküzdő technikát.

Tudom, leírva ez mindig egyszerűbben hangzik, mint amilyen igazából. A való életben rengeteg önismeret és tudatosság kell hozzá. De hát ugye… mihez nem? 🙂

Mindenesetre remélem, hogy ez a levél segített — és elindított néhány gondolatot benned is.

Ha így volt, kérlek ne habozz, válaszolj erre az email-re (valasz@dev.bbpro.hu) és oszd meg velünk, mint gondolsz! (Adi és én is megkapjuk.) Szokás szerint: ez az email inkább hangos gondolkodás – egy fajta nyilvános napló, részben magamnak címezve. Szóval nem a tutit próbálom megmondani és őszintén érdekel a te véleményed is! Az előző leveleimre rengeteg izgalmas választ és gondolatot kaptam – remélem erre is fogok.

Ültesd gyakorlatba!

Eddig tartott a mai Impulzus adag!

Adival megegyeztünk, hogy ezeket a hírleveleket megpróbáljuk könnyedén gyakorlatba ültethetővé is tenni. Úgyhogy itt van 3 konkrét javaslat, amit a hírlevél olvasása után tehetsz, hogy beépítsd egy kis szeletét a saját vállalkozói életedbe is:

1. Keress egy új területet az életedben, ahova könnyedén beépíthetnél egy jótékony automatizmust, hogy a lustaságod ne ellened legyen, hanem téged szolgáljon.
2. Van olyan feladat a vállalkozásodban (vagy személyes életedben), amit mindig halogatsz, pedig fontos lenne elvégezni? Ha igen, akkor:
   1. Nézd meg, hogy mit lehetne fejleszteni/innoválni, hogy nélküled is teljesüljön a feladat (pl. automatizálni, kiszervezni, stb.)!
   2. Nézd meg, hogy mi az a legkisebb élvezetes lépés, amivel be tudod trükközni magadat abba, hogy elkezd csinálni!

Üdvözlettel,
Mester Tomi