AMIKOR ABBA AKARTAM HAGYNI A BIZNISZ BOYZ-T – [2022. 09. 13.] Írta: Mester Tomi

Hangoskönyv verzió (felolvassa Mester Tomi):

E-book verzió (letölthető .epub verzió):

AMIKOR-ABBA-AKARTAM-HAGYNI-A-BIZNISZ-BOYZ-T Letöltés

(Töltsd le, majd töltsd fel az e-könyv olvasódra, ha ilyen formátumban szeretnél olvasni.)

Az eredeti levél verzió:

Tisztán emlékszem arra a maratoni 3 órás beszélgetésre Adival és Attival:

Egy forró nyári nap volt, 2020-ban. Ültünk egy túlméretezett és erősen klimatizált meeting szobában… és mondtam nekik, hogy nem akarom tovább csinálni a Biznisz Boyz Pocast-et.

Az első BB epizód 2018 júniusában jelent meg. Az egész podcast abszolút szerelemprojektként indult – és a mai napig az. Imádjuk csinálni, szívünk-lelkünk benne van.

Viszont mint minden projektben, ebben is vannak, voltak és lesznek is hullámvölgyek.

A mai Impulzus Hírlevélben az én személyes mélypontomat szeretném megosztani veled:

Miért akartam 2020-ban abbahagyni a BB-t?
Mi vezetett ide? Mik voltak a problémák?
Hogyan oldottuk meg őket?
Mit tanultam közben magamról? Miben hibáztam? Miben hibáztunk csapatként?
Miért gondolom utólag, hogy hiba lett volna, ha kilépek?

Szokás szerint a személyes sztori csak egy apropó. Amit szeretnék ma mélyebben végiggondolni az az, hogy miért hagyunk abba dolgokat – és hogy ez mikor jó döntés és mikor nem az.

Egy kis kontextus

Első gondolatként szeretném leszögezni, hogy ma, 2022 szeptemberében azt gondolom, hogy kifejezetten hiba lett volna 2020-ban kilépni a BB-ből. (Azt is kifejtem a levél végén, hogy miért.)

Ezért is örülök, hogy:

Nem léptem ki végül.
Most van alkalmam reflektálni önmagamra és végiggondolni, hogy milyen folyamatok húzódtak a háttérben, amiket akkor nem vettem észre. Szerintem minden ilyen nagyobb döntést érdemes egy pár hónap vagy akár év távlatából újravizsgálni, mert akkor már objektívebben látjuk a dolgokat – és így észrevehetünk olyan mintákat magunkon, amiket érdemes tudatosítani.

Hogy értsd, hogy miért éltem meg ilyen drámai módon ezt a majdnem-szakítást, adok egy kis kontextust!

A Biznisz Boyz Podcast 2018 júniusában indult és többé-kevésbé az én ötletem volt. Azt mondtam, hogy ha már amúgy is egy csomót beszélgetünk Adival és Attival a vállalkozásainkról, akkor rögzítsük azt podcast-ként is.

Iszonyatos szerencsével startoltunk. A hangnemet is eltaláltuk, az Apple Podcast algoritmus is megkedvelt minket, ráadásul a hazai podcast piac is épp akkor kezdett felrobbanni. A csillagok nekünk kedveztek és ez meglátszott a számainkon is. Íme a hallgatási adatok a 2018-as starttól 2019 végéig:

A hallgatottsággal azóta sincs problémánk, folyamatosan növekszünk – idén valószínűleg minden eddiginél nagyobbat fogunk. (A lenti statisztikában a Spotify adatok nincsenek benne – az dobna még az abszolút számokon, de amit itt mutatni akarok az amúgy is a relatív növekedés.)

A hallgatási szám növekedéssel együtt 2019-ben már elkezdett beesni 1-2 szponzorációs megkeresés is — szépen lassan elkezdtük visszatermelni a gyártási költségeket. 2020 tavaszára pedig már minimális profitot is termeltünk (mondjuk az órabérünk max 100 Ft-ra jöhetett ki :)).

Szóval abszolút növekvő félben voltunk, egy növekvő piacon, sok potenciállal.

Jó kis csapat állt össze

Sok podcast indul mostanában — és azt látom, hogy a kezdeti lelkesedés után sok elég gyorsan a földbe is áll: először rendszertelenné válik a megjelenés, majd szép csendben elhal a projekt.

Ennek sokszor az az oka, hogy a kezdetben lelkes 2-3-4 műsorvezetőből eltűnik ez a lendület. Általában 1 műsorvezető mindig marad, aki még mindig nyomná ezerrel a dolgot, de a többiek egyre kevésbé veszik komolyan a podcast-elést. (Többnyire azért, mert észreveszik, hogy a podcast-tel nehezen lehet gyorsan és közvetlen pénzt keresni, ezért elkezdik az egyéb, azonnal pénztermelő projektekjeiket priorizálni — ami érthető is valahol.)

A megmaradt egy műsorvezető viszont már nem tudja egyedül megőrizni a lángot, ezért az lassan, de biztosan kialszik.

Megfigyeléseim szerint két fajta műsor tud tartósan életben maradni:

ahol eleve egy műsorvezető van és ő a motorja mindennek
VAGY
ahol több műsorvezető van, de mindenki tartósan és ugyanannyira lelkes

Mi a BB-vel a kezdetektől fogva ez utóbbi kategóriába estünk. Ha valamelyikünknek véletlen mégis csökkent a lelkesedése vagy az energiája, a másik kettő még akkor is mindig ott volt és segített visszajönni a harmadiknak.

Ilyen szempontból is bátran mondhatom, hogy jó kis csapat jött össze: tudtuk húzni egymást és közösen menni előre.

(Emellett persze jót tett a műsor hangulatának az is, hogy három különböző karakter vagyunk. Máshogy gondolkodunk sok mindenben – megvan a kontraszt. És persze barátok is vagyunk, tehát egész egyszerűen élvezzük egymás társaságát és azt, hogy együtt tudunk alkotni.)

Miért akartam mégis kiszállni?

Természetesen a miértnek több rétege is volt. Kezdem a felszíni réteggel – ez volt az, amit Adinak és Attinak is elmondtam a 2020-as válság-értekezletünkön:

2020-ban egyre többször kezdtem el érezni, hogy fogy az energiánk. Pont azt a közös lelkesedést hiányoltam, amit fent az előnyünkként emeltem ki. Egyre kevésbé tudtuk húzni egymást… És 2020 nyarára eljutottam oda, hogy egyszerűen már nem élveztem a felvételeket – és ami még fontosabb: nem voltam elégedett a megjelent anyagok színvonalával sem.

Azt éreztem, hogy bár már viszonylag sokan hallgatnak bennünket, mégis megragadtunk az induló hobbi-podcast-ek szintjén:

Nem készültünk fel rendesen adásokra.
Nem fejlődtünk műsorvezetőként.
Nem fejlesztettük a beszédkészségünket.
Lusták voltunk és alig hívtunk el valakit az amúgy izgalmas vendéglistánkról.
Mindig last-minute, megjelenés előtti utolsó pillanatokban vettük fel az adásokat.

A legnagyobb “red flag” az volt, amikor élőben közvetítettünk egy adásfelvételt a Facebook csoportunkba úgy, hogy 10 perccel(!) az élő(!) indítása előtt még nem tudtuk(!), hogy mi lesz az adás témája!!! Ilyet még az amatőrök se csinálnak!

Úgy éreztem, hogy nagyon nagy potenciál van bennünk — mégis inkább csak stagnálunk.

Ezzel egy időben azt is éreztem, hogy bennem személyesen is nagy potenciál van, amit bele tudok tenni a Data36-ba (ami szintén erősen felszálló ágban volt akkor) – vagy akár el is tudom fecsérelni a BB-ben.

Azon a ponton nagyon nem tűnt jó döntésnek, hogy a BB-re több időt és energiát áldozzak, amikor:

mind anyagilag,
mind személyes fejlődésben,
mind önmegvalósításban

többet kaphatnék a saját egyszemélyes vállalkozásomtól.

Ez az én fejemben volt

Nem véletlen, hogy a fenti szekcióban az éreztem szavakat dőlttel szedtem. Ennek két oka is van:

A fenti kételyeket alapvetően az érzelmek vezérelték – nem voltam objektív és racionális.
Ráadásul ezek csak és kizárólag az én fejemben zajlottak le ilyen szélsőségesen. Például így utólag abban biztos vagyok, hogy te, kedves olvasó, ha akkor hallgattál minket, ebből az egész “színvonal-problémámból” semmit vagy csak nagyon keveset vettél észre.

Amikor ennek hatására kiakartam lépni a Biznisz Boyz-ból, két vállalkozói reflex működött bennem… Ezeket az azt megelőző ~10-12 évben szedtem magamra, szóval elég mélyen voltak kódolva:

Amit nem szeretek szenvedélyesen, azt nem csinálom.
Nem véletlen, hogy egy időben azzal poénkodott Adi és Atti a podcast-ben, hogy én vagyok a csapat CNO-ja (Chief No Officer). Szerintem nagyon jól tudok nemet mondani bármire, amiről tudom, hogy nem szenvedélyből csinálom/csinálnám. Viszonylag gyorsan hagytam ott a korábbi munkahelyeimet és a korábbi vállalkozásaimat, ha már nem élveztem őket. És ezek a gyors váltások mindig meghálálták magukat – utólag kiértékelve minden ilyen határozott irányváltás/zárás (”szakítás”) jó döntésnek tűnt. 2020-ban azt gondoltam, hogy most a BB-nél is eljött ennek az ideje.
Egyedül gyorsabban lehet haladni, mint csapatban.
A Biznisz Boyz előtt minden vállalkozás, ahol csapatban dolgoztam, hagyott egy kis keserű ízt a számban. 2008 óta vállalkoztam ilyen vagy olyan formában és az évek során egyértelműen kirajzolódott, hogy én egy tipikus egyszemélyes vállalkozó vagyok. Ezt élvezem: gyorsan, meeting-ek nélkül, alkalmazkodás nélkül, a magam uraként tudok haladni. Ezért haragudtam 2020-ban Adira és Attira. A BB-s mélypontomon az volt a megélésem, hogy miattuk nem tudunk fejlődni a BB-vel. Ez persze objektíven egyáltalán nem volt igaz, hiszen nem az ő hibájuk volt az, hogy lassan fejlődtünk, hanem azé a tényé, hogy csapatban dolgozunk. Mégis akkor fejben csak őket okoltam, hiszen a különbség aközött, hogy csapatban dolgozom vagy egyedül: ők voltak.

Ez a két gondolat tényleg reflex szinten volt bennem 2020-ig.

Így a BB-nél is ezt éreztem: ideje meghúzni a ravaszt és kilépni – vagy akár elkaszálni az egész projektet.

De mi húzódott a háttérben?

A legnagyobb szerencsém (szerencsénk) az volt, hogy amikor Adi és Atti elé álltam ezzel, nem kész döntést vittem, hanem csak egy javaslatot, hogy mi lenne ha abbahagynánk a BB-t.

A közel 3 órás meeting-en kitettünk minden problémát az asztalra és így volt lehetőségünk átbeszélni a felszíni miért mögött húzódó tényleges miérteket is.

Közösen már ott helyben is feltártunk egy csomó olyan dolgot, amire egyedül nem gondoltam. De így 2 év után visszatekintve még objektívebben látom a dolgokat.

Nagyon érdekesnek tartom ezeket a felfedezéseket. Úgyhogy ezekből hármat most megosztok veled is. Ebben a három pontban igyekszem kontrasztba állítani, hogy hogy éltem meg akkor egy-egy problémát – azzal, hogy most mit gondolok róluk. Így talán jobban kitűnik majd, hogy mi volt a tényleges probléma a felszín alatt.

1) Tényleg sz*r volt a BB? Vagy csak nem volt elég önbizalmam?

Tudni kell, hogy a Biznisz Boyz csapatból én vagyok az, aki a publikálás előtti napon még egyszer visszahallgatja a készre vágott adásokat. Ezt elsősorban minőségbiztosítási okokból csinálom. (Magyarul, hogy olyan anyag menjen ki, amire büszkék lehetünk.)

A BB-s mélypontomhoz közeledve egyre többször éreztem azt, amikor hallgattam az anyagokat, hogy ez: szar-szar-szar.

Biztos volt már veled is olyan, hogy egy saját szereplésedet nézted vagy hallgattad vissza és csak csukott szemmel, az arcodat a tenyeredbe temetve tudtad hallgatni, annyira kellemetlen volt az egész. Na nekem 2020 nyarához közeledve egyre többször volt ilyen élményem a publikálás előtti BB-adásokkal.

Így utólag visszatekintve látom, hogy túlságosan perfekcionista módon álltam hozzá a dologhoz. Még egy réteggel mélyebbre menve azt is gondolom, hogy ennek az elsődleges oka egyfajta önbizalomhiány. Sokszor kaptam magam azon, hogy azon agyaltam, hogy vajon ez meg az az ember mit gondol majd a következő BB-adásról. Ez egy teljesen felesleges és önpusztító gondolkodásmód volt.

Azt gondolom, hogy nem racionális gondolat azt mondani, hogy a BB-nek akármelyik része is “szar” lett volna. Azt ma is úgy látom, hogy voltak, vannak és lesznek jobban és rosszabbul sikerült részek. A legnagyobb különbség viszont a 2022-es gondolkodásomban az, hogy ez már sokkal kevésbé érdekel.

Ha általános iskolás tanár lennék, most 100-szor leirattatnám a 2020-as önmagammal, hogy:

NEM KELL MINDEN BIZNISZ BOYZ RÉSZNEK TÖKÉLETESNEK LENNIE!

Ma már nem arra törekszem, hogy minden rész a legjobb legyen. Nem vágatok ki olyan részeket, ahol nem tökéletes a flow vagy ahol kicsit laposabb a beszélgetés… De még azokat se, ahol esetleg azt gondolom, hogy nem érti a közönség 100%-osan, hogy miről beszélünk.

Rájöttem, hogy a podcast egy ilyen műfaj: attól emberi, hogy nem tökéletes.

2022-ben inkább már arra koncentrálok, hogy ha kijön egy olyan BB rész, ami viszont tényleg minden eddiginél jobban sikerült, akkor arra büszke legyek és azt belül megünnepeljem, hogy igen, ezt a szintet is megugrottuk.

2) Tényleg a csapattársak a hibásak? Vagy csak nem volt meg a kommunikáció?

Ahogy azt fentebb írtam, 2020-ban javarészt Adit és Attit hibáztattam a kialakult szituáció miatt. Haragudni mondjuk nem haragudtam rájuk, mert már akkor is úgy voltam vele, hogy az élet ilyen: történik, aminek történnie kell.

Azt tudni kell, hogy mindkettőjük erősen leterhelt életszakaszban volt üzleti szempontból is (Attinál a Hub55 bárban kellett a COVID-problémát kezelnie — Adinak pedig akkoriban kezdett el durván berobbani a Brocasterz) és talán valamennyire magánéleti szempontból is.

Az adásokra való közös felkészülések egyre rövidebbek és ritkábbak lettek – és magánéleti szinten is kevesebbet beszéltünk egymással. A projekt fenntartásához szükséges minimumot azért persze folyamatosan hoztuk és a már megszerzett rutinunkat is tudtuk kamatoztatni a felvételeken. (Pl. nem maradt ki egyetlen egy adás sem a kéthetes ütemből és ahogy fentebb írtam, szerintem a közönség számára nem volt észrevehető az átmeneti mini-válságunk.)

Nehéz megfogalmazni, hogy pontosan mit éreztem… De talán Adit és Attit akkor azért hibáztattam, mert azt éreztem, hogy nem tudnak elég energiát szentelni a BB-nek. Én meg nem tudtam eldönteni, hogy igazából én se tudok — vagy csak miattuk már nem is akarok.

Áljófejkedni sem akarok itt.

Most 2022-ben, visszatekintve erre a szakaszra még mindig hibásnak tartom őket. De most már teljesen más okok miatt. És ezek az okok ugyanazok, amiért utólag már hibásnak tartom magamat is… Ez pedig természetesen az, hogy nem tettük ki elég korán ezt a problémát az asztalra.

Nyilván, amikor egy kis probléma felüti a fejét az ember életében, nem akarja egyből megoldani. Amikor fáj a fogad, úgy vagy vele, hogy holnapra elmúlik. Amikor már minden második nap fáj, akkor hitegeted magad kicsit azzal, hogy most pont front van, de majd elmúlik. Aztán amikor már minden nap fáj, lassan bejelentkezel fogorvoshoz… de ha nincs szerencséd, akkor már nem elég betömni a lyukas fogat, hanem ki is kell húzni.

Ugyanez igaz lehet a személyes vagy üzleti kapcsolatokra is. Persze nem az a lényeg, hogy minden problémát csírájában fojtsuk el. De azért nagyjából azon a ponton, amikor már minden második nap fáj a fogunk – na akkor már tényleg nem szabad tovább halogatni a dolgot, hiszen akkortájt lehet valamikor az utolsó pont, hogy még menthető a dolog.

(Természetesen ha húzni kell a fogat, akkor húzni kell a fogat. Ugyanígy, ha egy üzleti kapcsolatnak véget kell vetni, akkor véget kell vetni: néha hosszú távon az a legjobb megoldás.)

2022-ben igyekszem minden problémát ideje korán kitenni az asztalra és vállalni az ezzel járó konfliktusokat. (Habár ezt még gyakorolnom kell – és folyamatosan emlékeztetnem is kell magamat rá.)

3) Tényleg lassan haladtunk? Vagy csak én voltam türelmetlen?

Ahogy írtam, azt is megszoktam, hogy az egyszemélyes vállalkozásomban gyorsan döntök és gyorsan haladok. Utálom, ha más munkájára kell várni, amikor mennék előre egy projekttel.

Pontosabban utáltam.

Egész egyszerűen ezt nekem kellett megtanulnom: ha másokkal dolgozom az egy olyan műfaj, hogy automatikusan lassabb lesz a dolog. Cserébe közösen, magasabb szintre tudunk eljutni, hiszen több tudás és több kreatív energia adódik össze.

Aztán erre vagy megéri várni vagy nem.

Mert amúgy tényleg vannak azok az esetek, ahol nem éri meg várni a másikra. Van olyan, hogy a partner csak egy kolonc a nyakunkban: egyedül messzebbre jutnánk és gyorsabban is. Az ilyen “kolonc” csapattagokkal nem érdemes türelmesnek lenni. Tőlük gyorsan meg kell szabadulni.

De objektíven visszatekintve a Biznisz Boyz elmúlt 4 évére, azt gondolom, hogy egyértelmű, hogy hárman együtt sokkal messzebbre jutottunk, mint külön-külön jutottunk volna… Még ha ez relatív lassabban is történt.

Ezért 2022-ben, a BB-ben már nem az érdekel, hogy milyen gyorsan haladunk, hanem az, hogy folyamatosan menjünk. Ha lassan, akkor lassan – de végül mindig érezzem azt, hogy megérte türelmesnek lenni.

Mi lett a megoldás?

Voltak konkrét, operatív dolgok is, amik segítettek megoldani ezt a 2020-as krízisemet – vagy akár ezen a ponton talán nevezhetném közös BB-krízisnek is.

Leírom őket érdekesség gyanánt. De azt gondolom, hogy ebben az email-ben egyáltalán nem ez a lényeg – sokkal fontosabbak lesznek az általános tanulságok. (Következő szekció.)

Viszont csak, hogy kerek legyen a sztori:

Kimondtuk (vagy kimondtam) azt, hogy a Biznisz Boyz-zal elsősorban nem edukálni akarjuk a hallgatóinkat, hanem szórakoztatni. Esetleg inspirálni. Így nem kell ráfeszülni arra, hogy mindig okosakat mondjuk. Engem nagyon feszélyezett az, hogy ha sok hallgatónk van, akkor már nem tudhatom rosszul pl. a “branding” definícióját. Annó, 2018-ban úgy indult a podcast, hogy nem fogunk okoskodni, egyszerűen csak elmeséljük a sztorijainkat. A 2020-as megbeszélésünkön újra megerősítettük ezt a célt. Ez nagyon nagy könnyebbséget adott.
Bevezettük, a heti egy rendszeres meeting-et. Ezt már rég megtehettük volna, tudom, de a válság-meetingünk előtt valahogy egyikünknek sem jutott eszébe. ¯\_(ツ)_/¯ Mindenesetre azóta minden héten dedikáltan egy órát a BB mögötti háttér folyamatokról beszélünk. (Adásokra készülünk fel, tervezünk, fejlesztünk, stb, stb.) És minden negyedévben az egyik ilyen meeting-ünk az ún. “szőnyegfelhajtós meeting”, ami kifejezetten arról szól, hogy ha valamelyikőnknek akármilyen kicsi vagy nagy problémája van, az mondja ki, tegye ki az asztalra, beszéljük meg és oldjuk meg. (És ugye ne hagyjuk a szőnyeg alá söpörve. :))
FRISSÍTÉS — 2023-04-27: ezt a meeting-et azóta is rendszeresen csináljuk és nagyon nagy segítség!
Bár végül csak 2022-ben értünk oda, de bevezettük azt is, hogy mindenkinek megvan a kijelölt szerepköre a háttér folyamatokban. Igyekeztünk úgy alakítani, hogy mindenki azért feleljen, amit szeret és amiben jó.

Szóval azért elkezdtünk felnőni…

Nade ezeknél sokkal érdekesebb számomra az, hogy mit tanultam én személyesen ebből az egész konfliktusból és milyen olyan általános tanulságokat vontam le, amiket jövőbeli projektekre tudok tovább vinni – vagy akár az életnek egyéb területeire is.

Általános tanulságok. Avagy miért jó, hogy ezen keresztül mentünk?

Összességében örülök, hogy volt ez a 2020-as mélypont és a konfliktus a csapaton belül.

Annak még jobban örülök, hogy le tudtunk ülni, meg tudtuk beszélni és találtunk kompromisszummentes megoldásokat.

Három nagy dolgot tanultam ebből az egészből:

A válság megerősíti a csapatot. (Legalábbis egy jó csapatot.)

A feleségemnél is mindig azt érzem egy komolyabb vita után, hogy ettől csak erősebb lett a kapcsolatunk, mert látom, hogy közösen mindent meg tudunk oldani. (Nem véletlenül házasodtunk össze. :-)) És emiatt összességében nem is olyan rossz egy konfliktus. Szerencsére a feleségem elég konfliktus-vállaló típus. Viszont nekem is jobban azzá kell válnom az élet egyéb területein is, hiszen gyakran egy konfliktus segít abban, hogy fejlődjön a csapat és új utakat keressen, közösen.
Időnként újra kell gondolnom a régi reflexeket/ösztönöket/alapelveket.

Az élethez kell néhány alapelv, ami alapján könnyebb napi szinten gyorsabban és jobban dönteni kérdéses dolgokban. Viszont ezeket az alapelveket időről időre felül kell vizsgálni.
Attól, hogy kitaláltam egyszer valamit és az sokáig jól működött, még nem biztos, hogy ez örökre így is marad. A világ változik, én is változok, az alapelveknek/ösztönöknek/reflexeknek is változniuk kell.

A levél elején említett két régi vállalkozói reflexemet most így módosítanám:

a) Amit nem szeretek szenvedélyesen, azt nem csinálom… De az, hogy az adott pillanatban átmenetileg éppen nem élvezek valamit, az nem azt jelenti, hogy amúgy hosszú távon ne szeretném azt a dolgot.

b) Egyedül gyorsabban lehet haladni, mint csapatban… De csapatban messzebbre lehet jutni.
Az önismeret továbbra is fontos.

Óriási önismereti túra egy ilyen konfliktus. Tényleg megdöbbentő, hogy színtisztán érzelmi alapon, simán egy ennyire elhibázott döntést hoztam volna — miközben alapvetően egy racionális gondolkodású embernek tartom magamat.

Érdekes volt most leásni a dolgok mélyére és feltárni a mögöttes okokat. Nyilván, ilyen távolságból már könnyű objektívnek lenni.

De éppen emiatt még több önismeret nem árthat — ha az ember jobban ismeri magát (akár a saját gyengeségeit is), akkor jobban átlát egy ilyen helyzetet már ott helyben is. Önmagunk jobb megismerésére pedig egy csomó működő módszer van. Akár egy ehhez hasonló visszatekintő elemzés. Akár a folyamatos naplózás. Akár egy szakemberrel (pszichológussal) való beszélgetés. Stb.

Örülök, hogy maradtam a Biznisz Boyz tagja

Örülök, hogy maradtam a Biznisz Boyz tagja!

Gondolom ez nem lep meg senkit. 🙂

Összességében szerencsésnek érzem, hogy sikerült megoldanunk a problémát és nagyon örülök annak is, hogy maradtam a BB-ben és, hogy úgy-amúgy BB is megmaradt.

Tényleg kár lett volna 2020-ban kiszállni:

Hallgatottságban gyorsabb ütemben növünk, mint valaha.
Egyre több szponzori megkeresésünk van.
Sok elismerést is kapunk a podcast-tel kapcsolatban.
…

Üzletileg, emberileg és élmény-ügyileg is rengeteg potenciál van még az egészben és ezekkel egyre jobban sikerül élni is.

És végül azért csak szintet léptünk, ha nem is olyan tempóban, mint eredetileg gondoltam. Igazából nem is szintlépés volt, csak egy lassú, de folyamatos érlelődés. (Ami egyébként még mindig tart.) Rövid távon nem észrevehető, de ha visszahallgatok egy jól sikerült 2018-as, 2020-as és 2022-es részt és összehasonlítom őket, akkor azért érezhető a szignifikáns fejlődés.

Leginkább azért örülök, hogy maradtam, mert most, 2022-ben a Biznisz Boyz Podcast-et jobban élvezem, mint valaha. A felvételeket, a háttér megbeszéléseket és az egész projektet. Kár lett volna egy ilyen élményt feladni egy egyszeri mélypont miatt.

Semmi sem tart örökké…

Így ez az email sem.

Zárógondolatnak még annyit írnék, hogy pontosan tudom, hogy a Biznisz Boyz egyszer majd véget ér. De nagyon örülök, hogy ez nem 2 éve történt meg és azt is nagyon remélem, hogy még nem is a következő 2 évben fog. Az elkövetkezendő éveket pedig igyekszem majd minél jobban megélni és kiélvezni minden hullámvölggyel és hullámheggyel együtt.

Ültesd gyakorlatba!

Eddig tartott a mai Impulzus adag.

Adival megegyeztünk, hogy ezeket a hírleveleket megpróbáljuk könnyedén gyakorlatba ültethetővé is tenni. Úgyhogy itt van 3 konkrét javaslat, amit a hírlevél olvasása után tehetsz, hogy beépítsd egy kis szeletét a saját vállalkozói életedbe is.

Ezúttal inkább kérdések gyűjtöttem össze és alapvetően az üzleti/vállalkozói életedre (vagy karrieredre) vonatkoznak, de persze, ha akarod, vonatkoztathatod másra is őket (sport, magánélet, önfejlesztés, stb):

Tekints vissza és keress egy olyan pontot az életedben, amikor abba hagytál valami meghatározó dolgot az életedben. (Legyen egy időben távolabbi dolog, hogy objektíven tudj rátekinteni.) Értékeld ki! Így utólag: jó döntés volt, rossz döntés volt? Miért?
Mikor kellett utoljára konfliktust vállalnod egy hozzád közeli emberrel? Vállaltad a konfliktust? Miért? Vagy éppen miért nem?
Milyen kimondott vagy kimondatlan alapelvek vannak az életedben? Szoktad őket felülvizsgálni és továbbfejleszteni?

Visszajelzés

Szokás szerint: ez az email inkább hangos gondolkodás – egy fajta nyilvános napló, részben magamnak címezve. Szóval nem a tutit próbálom megmondani és őszintén érdekel a te véleményed is! Az előző levelemre rengeteg izgalmas választ és gondolatot kaptam – remélem erre is fogok. Úgyhogy ne habozz, válaszolj! valasz@dev.bbpro.hu (Adi és én is megkapjuk.)

Üdv,
Mester Tomi