A sok kurzus és tartalom mellett beszéljünk kicsit arról is, ami a BB PRO lényege: te és a többi tag kapcsolódása.
500 vállalkozó gyűlt össze nálunk, ráadásul sokatokkal beszélgetek a kapcsolódás utáni welcome call-ban, és azt látom, hogy ilyen értékes 500 fő sehol máshol nincs. Mindenki etikus vállalkozó, támogató szellemű és fejlődni akar.
Hozok pár tippet, hogy hogyan hozd ki a legtöbbet ebből az őrületes kapcsolati hálóból.
Ez egy erős célzás arra, hogy ne állj meg a tananyagok szintjén, hanem építsd itt azt a közösségedet, amivel később óriási helyzeti előnyöd lesz (ahogy nekem a BB vált ilyenné).
Így hozd ki a legtöbbet a BB PRO tagságodból a közösség által
- Lépj be a Discord szerverünkre és mutatkozz be a közösségnek. (Csak a teljes tagsággal rendelkezőknek érhető el, a “Csak kurzus hozzáférés” csomaggal rendelkezőknek upgrade-elnie kell ehhez a funkcióhoz.)
- Figyeld a többiek bemutatkozását és egyéb aktivitását, és vagy kommentben vagy DM-ben vedd fel a kapcsolatot azzal, akivel közös területen dolgoztok, vagy egymás segítségére lehettek.
- Ne félj akár együttműködési céllal megkeresni embereket, ha jó szolgáltatásod vagy terméked van. Itt mindenki a nap végén több bevételt és jobban működő céget szeretne – senki nem fog hülyének nézni azért, mert próbát teszel egy személyes megkeresés formájában. Ne legyél pushy, szabd személyre az üzeneteidet, és fogadd el, ha valaki nem akar veled dolgozni – viszont, ha nem próbálod ki, esélyed sincs arra, hogy jó kapcsolatokat építs.
- Ha van content marketinged, aknázd ki a #post-booster csatornát és kérd a tagokat, hogy boostolják meg a posztjaidat. Ha ezt használod, légy udvarias, és másokat is támogass like+komment formájában. Ez legtöbbször 30 másodperc alatt megvan, de óriási hatása lehet egymás tartalmainak célba juttatásában.
- Vegyél részt élőben a képzéseken és kérdezz a mentoroktól. Akár velük utána a Discordon vagy egyéb csatornákon is vedd fel a kapcsolatot, hátha velük is tudsz bizniszelni.
- Figyeld, hogy kik aktívak a kurzusokon, milyen kérdéseket tesznek fel, és ha tudsz nekik segíteni vagy van egy értékes szolgáltatásod számukra, keresd meg őket direktben is.
- Ha van egy erős témád, amiben szakértő vagy, keress egy releváns Discord csatornát nálunk, és kezdj el értékes (no-sales) tartalmakat megosztani, ami hasznos lehet a tagságnak. Fel fognak rád figyelni, az biztos, és senkitől sem fogsz kapni egy rossz szót sem ezért. Ha nem találsz erre releváns csatornát, írj nekem, és csinálok erre egy külön szobát, ha érdekesnek tartom a témát. Így lesz egy saját zárt kommunikációs csatornád, ahol többszáz vállalkozót érhetsz el.
Ha például ennek hatására elkezdenél még aktívabban részt venni élőben a kurzusokon, akkor itt mindig megtalálod a következő élő időpontokat. (A link tartalmát csak bejelentkezve fogod látni.)