Profitmaximalizálás Kurzus 5. – Pénzügyi tervezéssel a több profitért

Előadó: Csehil Ádám

Szeretnél betekintést nyerni a céged pénzügyeinek a jövőjébe? Természetesen mindenki szeretné ha lenne erre lehetőség és Ádám a legújabb kurzusában erre mutat néhány megoldást.

Persze nem valamiféle jóslásról van szó, hanem attól jóval megalapozottabb, historikus adatokon és jól meghatározható, becsülhető számadatokon alapuló tervezésről, modellezésről és előrejelzésről. Ebben a kurzusban Ádám konkrét táblázatokon és saját példákon keresztül mutatja be nekünk mindhárom gyakorlatot, aminek a segítségével átfogó képet kaphatunk arról, hogy milyen irányba haladunk. Igaz ettől még nem látjuk a jövőt, de egy elég tiszta visszajelzést kapunk arról, hogy milyen kilátásaink vannak, ha nem változtatunk. A lényeg pedig a változtatáson, cselekvésen van. Ha elvégezzük ezeket a feladatokat és látjuk az irányt, akkor már látni fogjuk azt is, hogy min kell változtassunk ahhoz, hogy egy kedvezőbb végeredményt kapjuk, a tervezettnél.

Az előadás során részletesen megnéztük, hogy milyen lehetőségeink vannak, mikor, hol és mibe érdemes belenyúlni egy pozitívabb eredmény érdekében. A végén pedig kiegészítésként elhangzik egy extra téma is, az értékesítési előrejelzés, ami egy külön előadás témája is, viszont ezzel együtt egy olyan komplex tudásanyagot kaptunk, amivel teljes mértékben a kezünkbe vehetjük a pénzügyeink irányítását!

Ha elakadsz vagy csak büszkélkednél az eredményeidről, a kurzushoz tartozó fórumon kibeszélhetjük!

Ha még nem csatlakoztál a szerverünkhöz, ezen a linken tudod elfogadni a meghívónkat: LINK