Ha van bármilyen online terméked (netalántán online kurzusod), amit most tervezel elstartoltatni, vagy esetleg rendszeres időközönként szoktál megnyitni a nagyközönségnek… akkor a mai hírlevél neked szól!
Ebben az anyagban megmutatom a teljes LAUNCH-forgatókönyvét a két zászlóshajó online kurzusomnak:
Szokás szerint, nem állítom, hogy amit itt olvasol, az a legjobb út vagy az egyetlen jó út.
Sőt, biztos vagyok benne, hogy mindezt profi launch-szakemberek sokkal jobban csinálják nálam. Ettől függetlenül tény, hogy két jól kitesztelt, évekig finomítgatott launch-forgatókönyvről olvashatsz ma. És ezek objektíven mérve jól is teljesítenek: amikor használom őket, 7-8 számjegyű forint bevétellel zárulnak a kampányaim.
A példák online kurzusok lesznek (hiszen az én termékeim online kurzusok), de kis átalakításokkal nagyjából akármilyen online termékre általánosíthatóak az itt leírt koncepciók.
Ha már ismersz, ezt a szürke keretes részt nyugodtan átugorhatod. Ha esetleg új vagy itt, akkor gyorsan bemutatkozom, hogy értsd a kontextust. A főtevékenységem data science oktatás, részben hazai, részben nemzetközi piacon. Két fontosabb online kurzusom van: a Junior Data Scientist Akadémia (ez a magyaroknak szóló) és a The Junior Data Sceintist’s First Month (ez a nemzetközi). Mind a kettő drágább, több százezer forintba kerülő képzés és relatív sokáig tartanak 6-12 hétig. Ilyen szemüvegen keresztül olvasd majd az esettanulmányokat.
Vágjunk is bele!
A “launch” egy amerikai kifejezés – és elég rosszul fordítható magyarra.
Talán így próbálkoznék: “időszakosan elérhető vagy új termék kampányidőszaka”.
Vagy esetleg azzal, hogy “termékindítás”.
Akármit is választ az ember, az angol “launch” szó sokkal menőbb, mert ugye ez “kilövést” jelent. Óhatatlanul is megjelenik az ember szeme előtt az, amikor az űrbázison begyújtják a rakétákat és óriási energiákat felszabadítva a feltolják azt a bizonyos űrsiklót a végtelenbe – és tovább.
Szerintem jól ül a hasonlat online termékekre is, mert:
Nem véletlen, hogy ennyire fontos – és az sem, hogy egy egész hírlevelet szentelünk a témának.
Ha rossz a launch, nincsenek vásárlók és nincs bevétel. És ha nincs bevétel, akkor egy idő után üzletileg sem éri meg foglalkozni a termékkel… így az nem fog fejlődni: szépen, lassan elsorvad.
Ha viszont kiválóan sikerül a launch, akkor sok a vásárló és nagy a bevétel. A nagy bevétel pedig azt jelenti, hogy a termékünk még több fókuszt kaphat, hiszen üzletileg is megéri több energiát tenni rá – így magasabb minőséget tudunk adni az ügyfeleinknek is.
Megjegyezés: Mivel a “launch” szót nem tudom értelmesen magyarra fordítani, következetesen angolul fogom használni a levélben. Mint oly sokszor korábban, emiatt a kis anglicizmus miatt újra fent elnézést kérek!
Három nagyobb szakaszra bontom ezt a levelet.
Kezdjük egy fontos tételmondattal:
A launch-od sikere 99%-ban azon múlik, hogy a launch előtti időszakban jó munkát végeztél-e.
Ha jól sikerült ez a felkészülési időszak, akkor a kampányidőszakban valamit nagyon el kell rontanod ahhoz, hogy ne jó eredménnyel zárj. És persze vice versa: ha a launch előtti időszakba nem teszel bele elég energiát, akkor a kampányidőszakban akárhogy megfeszülhetsz, a tizedét fogod elérni annak, mint amit elérhettél volna.
Szóval a launch előtti időszak – a felkészülési időszak – kiemelten fontos.
Lényegében itt “csak” három dolgot kell csinálnod:
Az AIDA modell egy igazi őskövületnek számít termékértékesítés és marketing területén – szinte már ciki idézni. Azért mégiscsak behozom.
Tehát az AIDA modell szerint így néz ki egy vásárlói életút lépésről lépésre:
A pre-launch időszakban az első három lépésen kell végigvinned a közönségedet.
Tehát még egyszer:
FONTOS! A potenciális ügyfeleid fejében a vásárlási döntésnek (ideális esetben) már ebben az időszakban meg kell születnie!
Így amikor majd megnyílik a tényleges fizetési/regisztrációs lehetőség (azaz elindul a launch), az AIDA-ból már csak az Action lépésnek szabad hátra lennie a listán – azaz, hogy ténylegesen meg is nyomják a gombot.
Megjegyzés: Természetesen ez csak az elmélet. A statisztika azt mutatja, hogy kb. a potenciális ügyfelek ~40%-a vásárol csak a launch első napján – és legalább 40% az utolsó napra hagyja azt. Így a launch időszakban még egy fontos feladat lesz a “billegő” vásárlók meggyőzése is. Erről később írok…
Most hogy tisztáztuk az elméletet, nézzük, hogyan csinálom én gyakorlatban. (Azért látni fogod, hogy nem pont úgy, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.)
A JDS Akadémia a magyar nyelvű nagy kurzusom. 3 hónapos, drágább képzés — nagy elköteleződést kíván minden szempontból a résztvevőktől.
Minden év februárjában indul, évente egyszer. Így a pre-launch időszaknak van egy csendesebb része (márciustól-augusztusig) és egy aktívabb része (szeptembertől decemberig).
Alapvetően amúgy személyes márkából építem ennek a kurzusnak az ismertségét, tehát nehezen mérhető az, hogy pont melyik marketingcsatorna hogyan teljesít. Ettől függetlenül van pár elem, amit rendszeresen ismétlek – és ezeket neked is ajánlom kipróbálásra.
Mielőtt ezeket a marketingeszközöket megmutatom, hadd beszéljek egy másik fontos alapvetésről!
A JDS Akadémia landing oldalán van egy értesítési lista (kvázi hírlevél) feliratkozó form. Az év 365-ből 360 napjában – amikor a vásárlás gomb éppen nincs kint az oldalon – itt már fel lehet iratkozni az email-es értesítésekre. Nem túlzás azt mondani, hogy ez a lista az egész launch szíve és lelke lesz később. A statisztika azt mutatja, hogy aki ide nem iratkozik fel, az nagyon nagy eséllyel nem regisztrál a kurzusra sem. (Ami érthető is: annak az esélye, hogy valaki érdeklődik egy kurzus iránt 2023 márciusában és utána magától visszajön a képzés regisztrációs oldalára pont 2024 január 8. és 13. között… hát mondjuk úgy, hogy igen csekély.) A másik statisztika még meggyőzőbb – akik viszont feliratkoznak erre a listára, azoknak átlagosan a 40-50%-ából kurzusrésztvevő is lesz. Magyarul ha ez a lista nem létezne, valószínűleg már maga a kurzus sem létezne.
Szóval ha ebből az egész email-ből csak egy tanácsot fogadsz meg, az az legyen, hogy launch előtt mindig legyen egy email-es értesítési listád, ahova feliratkozhatnak az érdeklődők.
Ahogy ígértem, most nézzük meg, hogy milyen marketingcsatornákat használok arra, hogy az emberekhez eljusson legalább annak a híre, hogy létezik ez a termék. (“Attention” lépés)
Ezeken kívül, idén ezeket a (számomra) új eszközöket fogom kipróbálni még a pre-launch időszakban:
Ha valaki hall a képzésről, előbb-utóbb a képzés landing oldalán találja magát. Nem a reklám miatt, hanem csak hogy lásd a kontextust, belinkelem ide is: https://data36.com/junior-data-scientist-akademia/
Valószínűleg egy szövegíró nem dicsérne meg, ha azt mondanám, hogy ez egy értékesítési oldal. Ezért nevezzük inkább szerényen infó-oldalnak. Elég hosszú és főleg praktikus információk vannak rajta, némi meggyőzéssel.
Mégis működik!
Két dolgot céloztam be vele:
Az értesítési listára történő feliratkozás után szintén egy jól kikísérletezett email-folyamat indul.
Itt az első welcome email-em template-je. Ez a februártól-szeptemberig futó (jelenleg is tartó) csendesebb időszakban megy. Minden évben újraírom egy kicsit, de a lényege tényleg csak az, hogy köszöntsem a feliratkozót és biztosítsam arról, hogy ha data science képzést keres, akkor a legjobb helyen jár. A két kulcsgondolat, amit próbálok hangsúlyozni az az, hogy én tényleg sok energiát teszek ebbe a képzésbe és hogy lehet tőlem személyesen is kérdezni.
Megjegyzés: A szeptembertől-decemberig tartó időszakban is egy elég hasonló welcome email megy ki. A nagy különbség az, hogy ott folyamatosan bővítem a tartalmat azokkal az infókkal, amiket ez alatt az őszi kampányidőszak alatt küldök ki a listára.
Nagyon nem viszem túlzásba azért a kommunikációt ez után sem – szeptember és december között összesen ~6 email megy ki. Ez havi 1-2 levél átlagban.
A fontosabb, minden évben kiküldött email-ek:
Ezen kívül még van 2-3 email, de azokat mindig az adott kampányidőszakban találom ki – általában data science-szel kapcsolatos hírek, vagy karrierekkel kapcsolatos gondolatok, esetleg 1-1 kurzussal kapcsolatos fejlemény van bennük.
Ahogy látod, se mennyiségben, se tartalomban nem csinálok semmi kiemelkedőt, egyedülállót vagy akármi olyat, amit ne tudna senki egyszerű józan paraszti ésszel megcsinálni…
Mégis, már évek óta rendszeresen lehozok januárban ezzel egy-egy olyan launch-ot, amire mind anyagilag, mind szakmailag, mind emberileg büszke vagyok.
Szerintem itt a legnagyobb kérdés nem az, hogy az ember mennyire ügyesen csinálja, hanem az, hogy csinálja-e egyáltalán. Mert ha csinálod, akkor már van mit optimalizálni, van mit csiszolgatni évről évre.
Gondolom neked is szemet szúrt a “felvételi” szó.
Manapság egy átlagos kurzushoz nem nagyon tartozik felvételi – mindenkit szívesen látnak, aki fizet. Én ebben is próbálok egyedibb lenni. Nálam ehhez a kurzushoz egy kétkörös “felvételi” van:
Eredetileg (2018-ban) a felvételit azért kezdtem el csinálni, mert a magyar nyelvű kurzusom nem volt annyira fókuszban nálam. Úgy voltam vele, hogy megcsinálom, mert van kedvem hozzá, szeretnék magyarul is dolgozni – meg mégiscsak kellemes bevétel-kiegészítés a nemzetközi kurzusok mellett… Viszont akkor már hadd dolgozzak csak és kizárólag olyan emberekkel, akik ügyesek és lelkesek. Erre tökéletes szűrő volt ez a két kör.
Amire viszont rájöttem az évek alatt, hogy a felvételi a szűrésen kívül még két dologra jó:
Megjegyzés: Ez persze tényleg egy kihívássá nőtte ki magát részemről is. Amíg csak 10 ember felvételizett, addig egyszerű volt 1-2 napba besűríteni a 15-20 perces bemutatkozó-hívásokat. Idén, 2023-ban viszont közel 90 jelentkezővel kellett végigmenni a folyamaton. 90 meeting, két hét alatt: az rengeteg. (Az év maradék 50 hetében nincs ennyi meeting-em összesen.) El is fáradtam a végére, de persze nem panaszkodom, összességében kellemes feladat volt.
Kontraintuitív módon a felvételi feladat nálam összességében több regisztrálót hoz – ráadásul ki is szűri a problémás résztvevőket. Tökéletes kombináció! 👌
Nézzül a másik kurzusomat!
A “The Junior Data Scientist’s First Month” kurzusom egy hat-hetes, nemzetközi képzés. Szintén magas ára van és szintén nagy elköteleződést kíván a résztvevőktől.
A pre-launch időszaka is részben hasonlít a fent leírt JDS Akadémiásra.
A legnagyobb különbség az, hogy a nemzetközi JDS 1st Month kurzustól most már próbálok egyre függetlenebb lenni – ezért itt egyszerűbb és jobban automatizált folyamatokat építettem fel. A pre-launch időszakban gyakorlatilag alig van vele közvetlen feladatom.
Ez persze az eredményeken is meglátszik, itt az 40-50%-os konverzió helyett csak ~14%-ot tudok behozni. De jelenleg ez egy vállalható kompromisszum a részemről.
Mindenesetre ezt is megmutatom, hogy láss egy alternatív megoldást is a fentiekre. (Illetve nyilván érdekessége, hogy az email-ek nemzetközi közönségnek szólnak, így kicsit más a stratégia és a stílus is.)
Értesítési lista természetesen itt is van. Ahogy írtam fentebb, ha nincs értesítési lista, az egész launch hatékonysága a töredékére esik. És egyébként itt is egy nagyon részletes landing oldal alján található az a bizonyos feliratkozó form. Itt tudod lecsekkolni: https://data36.com/jds
Amitől ez a pre-launch időszak igazán alacsony-energiás megoldás lett az az, hogy a marketingjébe az elmúlt egy évben szinte semmit nem tettem és még így is szépen jönnek a látogatások… Habár nem akkora számban, mint korábban. Na nem mintha büszke lennék arra, hogy nem foglalkoztam a promóció lábbal – de a második gyerekem születése óta egyszerűen erre már nem volt időm és emellett viszont megnyugtató, hogy még így is működnek a folyamatok.
Az egyetlen értékelhető csatornám, ahol az emberek hallanak a JDS 1st Month kurzusomról az a weblapom (data36.com), aminek a forgalma továbbra is 90%-ban SEO-ból érkezik.
Amúgy aki felmegy a honlapra – akármelyik cikkre – annak elhanyagolható esélye van rá, hogy ne kapja meg rövid időn belül valamilyen formában ennek a kurzusomnak a hirdetését. Vagy a cikk szövege – vagy egy banner – vagy egy popup… Valami mindenképpen felhívja a weblaplátogatók figyelmét arra, hogy létezik ez a kurzus, hogy “The Junior Data Scientist’s First Month” és tessék megnézni a landing-jét. Ha elsőre nem is kattintanak át, akkor még mindig ott van a lehetőségük, hogy feliratkozzanak a sima hírlevelemre – ahol kapnak cserébe pár ingyenes tananyagot. Majd egy hat-hónapos előre megírt email-automatika indul, amiben átlagosan minden 4-dik email-ben megemlítem valamilyen formában a JDS 1st Month kurzust.
Megjegyzés: Ha ez soknak tűnik, akkor elmondom, hogy minden nemzetközi tanulmány szerint ez kevés!! A nemzetközi gyakorlat az, hogy MINDEN, de legalább minden második email-ben említened kell a fizetős termékedet. Én ilyen szempontból elég visszafogott vagyok – de a jövőben majd próbálok egy kicsit agresszívebb lenni. 🙂
Az aktuális értékesítési oldalt fentebb már linkeltem – azért ide is bedobom: https://data36.com/jds
Ha ezt végigpörgeted, akkor az Akadémiához képest két nagy különbséget látsz:
Ezt az oldalt konkrétan úgy csináltam, hogy résztvettem egy landing-oldal szövegírói képzésen és mindent, amit ott tanultam beletettem. Szerintem viszonylag jól sikerült.
Érdekességképpen A/B teszteltem a régi “rövidebb” verziót és az új szuper-hosszú verziót még 2019 környékén.

Ahogy látod a régi verziónál 3-szor hosszabb az új, de ha minden videót végignéz rajta az ember és minden szöveget el is olvas, akkor az A-verziót kb 10 percig, a B-verziót kb. 1 óráig tart “elfogyasztani”.
Gondolom, azt már sejted, hogy a B-verzió konvertál jobban.
Úgyhogy csak azt próbáld meg megtippelni, hogy mennyivel…
Lerántom a leplet: 96%-kal – azaz a szuper-hosszú sales oldal majdnem kétszer annyi konverziót hoz, mint a rövid.
Megjegyzés: a magyarázat egy viszonylag egyszerű ökölszabály. Általában elmondható, hogy minél olcsóbb a termék, annál rövidebb sales-oldal “passzol” hozzá. Ez ugye egy $600 (hamarosan $1000)-os termék, azaz az emberek sok infót akarnak róla, mielőtt meghozzák a döntést.
Az oldal alján pedig ugye megjelenik a híres-neves feliratkozási form az értesítő listára.
A feliratkozás után itt is egy email-flow indul. Ez sokkal jobban automatizált és sokkal kidolgozottabb, mint a JDS akadémiás verzió. Itt nincsenek ad-hoc levelek, csak az előre megírt dolgok — és gyakorlatilag 3 éve nem változtattam semmit a szövegezéseken.
A recept a következő: feliratkozás után hetente 1 email-t megy ki, 3 hónapon keresztül, egészen a launch-ig.
Megjegyzés: Ez egyébként pont az az automatikám, amit a közeli jövőben újra akarok íratni egy profi hírlevél-szakértővel, mert érzem, hogy lehetne még szépen hozni vele, ha helyenként sales-esebb lenne és több email lenne benne. De amit az Akadémiához írtam, itt is igaz: az hogy egyáltalán van valami, már fél győzelem.
Lentebb linkelem a 12 kiküldött email sablonját.
Ha érdekel a szövegezés, kattintás után azt is meg tudod nézni. Azért itt se egy sales email mesterkurzusra számíts. Az egyszerű és nagyszerű koncepcióm az volt, hogy ezekben az email-ekben azokat a kérdéseket próbálom meg már előre megválaszolni, amit a legtöbbször kapok email-ben korábbi kurzusjelentkezőktől. Így egyrészről munkát is spórolok magamnak (nem kell egyesével válaszolgatni), másrészt az olvasókban megerősítem azt az (egyébként valós) érzetet, hogy én tudom, hogy nekik mi a problémájuk — és azt is, hogy mi rá a megoldás.
Íme tehát a 12 email:
Az email-ek konkrét sorrendjét egy kicsit átrendeztem az évek alatt — ha láttam, hogy valamelyiket nagyobb arányban nyitják meg, azt előrébb hoztam a folyamatban.
Megjegyzés: Amúgy azért így átnézve nem is olyan rossz ez az automatika, mint emlékeztem. Ez a legutolsó verziója 2019 vége óta fut (atyaég, 3.5 éve nem nyúltam hozzá) és közel 3.000 feliratkozó ment végig rajta az évek során – és 44.5%-os az átlagos megnyitási arány a benne lévő email-eken.
A JDS 1st Month-nál gyakorlatilag ennyi a pre-launch időszak.
Tehát összefoglalva:
Ahogy ígértem a címben: szögegyszerű. Ráadásul itt maga a launch is az lesz – nincs benne felvételi vagy 1-on-1 beszélgetések – hanem csak egy újabb email-automatika. Mindjárt rá is kanyarodunk erre is, de előtte beszéljünk néhány szót az SOP-kről, azaz a folyamatleírásokról.
“SOP a launch-hoz” – úristen, milyen fejezet cím ez… Még szerencse, hogy a gimis magyar tanárom nem olvassa ezt.
Mielőtt kifejtem, hogy mire gondolok itt, leírok még egy fontos launch-elvet:
Ha sikeres launch-ot akarsz, akkor a tényleges kampány alatt már semmi újat nem találhatsz ki! A teljes ütemterv, az email-ek, a kreatívok, a kampányszövegek… mindennek már a kampány előtt készen kell lenni. A launch napjaiban már csak az előre megírt feladatlistán mész végig és pipálgatod ki róla a pontokat.
És akkor itt jön szóba az SOP (Standard Operating Procedure) – magyarul a folyamatleírás, profánabbul fordítva a feladatlistád.
Egy launch jellegénél fogva egy “élő” esemény, ezért nem lehet benne mindent automatizálni. Viszont egy elég komplex dologról van szó – sok apró, repetitív elemmel. Ha nincs leírva minden egyes lépés – mit, hogyan, mikor kell csinálnod – könnyű elbaltázni a dolgokat.
Az én SOP-m a nemzetközi kurzus esetében pl. egy kétoldalas doksi, ide másolok belőle egy részletet:

Nem nagy szám, egy sima Google Sheet, de a cél tényleg az, hogy a launch hetében gondolkodás nélkül tudjak rajta mindenen végigmenni.
És akkor jöjjön a végig nagybetűs L.A.U.N.C.H!
Megépítetted az űrhatót, készen állsz a kilövésre, a nagy startra… ideje begyújtani a rakétákat.
Ahogy fentebb írtam:
Ha eddig mindent jól csináltál – megvolt az előkészítés és előtted van a szépen kidolgozott SOP-d – akkor ebben az időszakban már nagyot kell hibáznod, hogy valami ne úgy sikerüljön, ahogy kellene.
Néhány best practice és tapasztalat ide:
Megjegyzés: A fentiek egy klasszikus launch eseményre vonatkoznak – aminek van eleje és van vége. Előfordulhat olyan is, hogy egyszerűen csak elstartoltatsz egy terméket és onnantól akármikor meg lehet azt venni. Értelemszerűen ekkor rád nem vonatkozik minden egyes pont – de még így is érdemes elgondolkodni valami “fél-zárás-szerű” dolgon, pl. egy kedvezményes időszak vége, stb.
És akkor az elméletet után, nézzük újra, hogy hogyan csinálom én gyakorlatban.
Most először a JDS 1st Month (nemzetközi) kurzussal kezdem – mert ez egy egyszerűbb és klasszikusabb launch-modell.
Ugyanúgy, ahogy a pre-launch időszak, a launch időszak is eléggé ki van már találva a The Junior Data Scientist’s First Month nevű kurzusomnál.
Ahogy írtam, átlagosan ~14%-os konverziót tudok vele mostanában érvényesíteni, úgyhogy nem rossz eredmény. (Bár Gál Kristóf azt mondta, hogy itt is az 50%-ra kéne törekedni 🙂).
A képlet egyszerű:
A JDS 1st Month kurzus regisztrációs időszaka évente kétszer március és október tizen-valahanyadikán indul – magyar idő szerint este 10-kor.
Ez eléggé ki lett már tesztelve – szinte minden alternatívát kipróbáltam már.
Miért ekkor?
A nyitást és a zárást érdemes tehát egy eseménnyé tenni. Én a saját jótanácsomból csak a nyitás részt fogadtam meg — zárówebináriumot itt nem csinálok. 🙂 (Pedig eredményes lenne, csak lusta vagyok.)
A nyitówebinárium témáját launch-ról-launch-ra változtatom. Majdnem mindig valami újat próbálok kitalálni, hogy azok is el akarjanak jönni rá, akik még fél vagy egy évvel ezelőtt iratkoztak fel a kurzusértesítésekre, de végül még nem regisztráltak a képzésre.
Az utóbbi években ezek voltak a témáim:
Mindegyik előadás után szokott lenni Q&A (azaz kérdés-válasz) rész is, ami szerencsére általában már a kurzusról szokott szólni. Ha sok kérdés jön be, néha csak egy általános Q&A webinárt csinálok, ahol megválaszolok mindent – és már ez önmagában kitesz 90 percet.
A webináriumot mint eseményt amúgy önmagában is promózni kell, hogy sikeres legyen (és persze vele együtt a kurzusnyitás is). Ezért már a launch előtt jó előre bejelentem, hogy lesz, itt van az időpont, jöjjön mindenki, lehet beküldeni kérdéseket, stb. (Az email-ekbe még beszúrom egy-egy korábbi előadásom felvételét is — ezeket a bónusztartalmakat nagyon szokták szeretni a feliratkozók.)
Ezek a közvetlenül launch előtt kiküldött email-jeim:
Ahogy látod, már itt is egy kicsit jobban szórom az email-eket. Van, aki szerint persze ez is kevés. De a jellemzőbb hiba, amit itt a legtöbb vállalkozó elkövet az az, hogy már ezt is túlságosan invazívnak tartja. Nem az! Minden email-nek 40%-os megnyitási aránya van, ami azt jelenti, hogy az embereket érdekli a tartalom. (Akit pedig nem, az leiratkozik, de ugye ő minek is legyen a listán.)
Még a Biznisz Boyz Facebook-csoportban tette fel egy tag azt a kérdést, hogy “Miért kell napi 3 email-t küldeni egy termék kampányidőszakában?”
Nagy Attila (WPkurzus) barátom foglalta össze a legjobban a lényeget: “Azért, mert működik.”
Szóval ne spórolj az email-ekkel! Amivel rá is kanyarodunk a következő részre…
A legtöbb értékesítés egyértelműen a launch heti email-szekvenciámból jön. Lent linkelem a konkrét email-eket is. Viszont ezelőtt gyorsan leírom a célt és a stratégiát.
Ugyebár azt mondtuk, hogy a launch hetére az emberek többségének a fejében remélhetőleg már megszületett a döntés, hogy részt akarnak-e venni a kurzuson vagy sem.
Ezért itt csak három dolgot akarok már elérni:
Tehát az email-ek itt már csak:
szólnak.
Itt a konkrét automatika is. Ezúttal minden levélből kiemelek egy-egy kulcsgondolatot is:
Ha végigolvastad az összes anyagot, amit linkeltem, akkor látni fogod, hogy elég sok ismétlés van bennük. A kulcsüzenetek 2-3-szor, de akár 5-ször is le vannak írva különböző helyeken. Ez megint csak furának tűnhet… de ahogy írtam, ez csak a termék készítőjének fura, aki minden marketing-anyagát és ajánlatát kívülről-belülről ismeri. Ne feledd, a leendő ügyfeleknek legjobb esetben is 10 perc vagy a napjukban – nem fognak emlékezni arra, hogy mikor indítasz újra kurzust vagy hogy milyen garanciád van. Ezért ezeket érdemes többször is elismételni.
És kész is vagyunk!
Lement a launch – ünneplünk vagy sírunk, de vége!
Ezután jönnek még post-launch teendők… amiről hamarosan írok is. De előbb nézzük meg, hogy hogy néz ki a LAUNCH a JDS Akadémia kurzusnál.
Érdekes módon teljesen máshogy működik a magyar launch a nemzetközihez képest.
Ezt három dologra tudom visszavezetni:
Az Akadémia launch időszaka elég különleges, mert itt a “regisztráció” a felvételi feladat visszaküldése.
Mivel ez egy 1-2 órás feladat a résztvevők részéről, ezért az általam javasolt 1 hetes launch időszaknál több időt hagyok rá — egész konkrétan 2 hetük van a jelentkezőknek visszaküldeni a megoldást.
Az érdekesség, hogy itt még nem történik tényleges regisztráció (mármint befizetés), tehát a jelentkező itt még bőven dönthetne úgy, hogy mégsem jön… Mégis, a tapasztalat azt mutatja, hogy akik sikerrel megugorják a felvételi feladatot, azoknak végül 90%-a be is nevez a képzésre.
Ezt három dolognak tudom be:
Akárhogy is, régen azt éreztem, hogy felvételi feladatot betenni a jelentkezésbe kockázatos lehet, mert túlszűrheti a közönséget. De szerencsére organikusan úgy alakult az évek során, hogy pont azok jutnak rajta túl, akikkel később jó együtt dolgozni – és ez általában a feliratkozottak 40-50%-a, szóval a számok is szépen kijönnek.
Megjegyzés: a felvételi feladat email-jét nem mutatom meg itt, mert magát a feladatot nem akarom ki-leak-elni.
A JDS Akadémiában launch időszakában nem tartok egy webináriumot sem.
A webinárium lényege (értékesítési szempontból) az, hogy ha az emberek látják az arcodat és hallanak beszélni élőben, akkor nagyobb bizalommal lesznek feléd. Nem csak egy fotó leszel egy landing oldalon, hanem egy hús-vér ember, akihez lehet kapcsolódni.
A személyes beszélgetések ilyen szempontból még jobbak, hiszen még jobban megvalósul a kapcsolódás – ráadásul két irányú az egész.
Szóval nálam a JDS Akadémiában ezek a személyes beszélgetések kvázi kiváltják az élő online előadásokat.
Ezt a beszélgetést eleinte felvételi körként keretezem, de aztán ezt finoman átfordítom egy partneribb viszonyra. Ebben az email sablonban olvashatod, hogy hogyan. Ez a levél azoknak megy ki, akik időben és helyesen visszaküldték az első felvételi feladatot.
Ezek a call-ok félig a bemutatkozásról – félig pedig ismét csak félelmek és elvárások kezeléséről szólnak. Erdőssy Gellért barátom ezt konzultatív-sales-nek nevezné, de esküszöm én itt rábeszélni senkit nem szoktam a képzésre, maximum lebeszélni róla. (Mindig vannak páran, akik túlképzettek a kurzus első feléhez, nekik általában azt javaslom, hogy inkább csak a második felére jöjjenek.)
És ennyi.
A launch időszak (felvételi + beszélgetés) után már csak egy giga-hosszúságú email-t küldök ki, tele infókkal és fizetési linkekkel. Ahogy mondtam, akik az első felvételi feladatot megcsinálják, azok 90%-os arányban végül regisztrálnak is, úgyhogy ebben az levélben már tényleg semmi extra értékesítési erőfeszítés nincs részemről — inkább csak tájékoztatás.
Azért bedobom ide a sablont: ÍME. 4 oldalnyi A4-es lett Google Docs-ban. (És igen, még ezt is végigolvassák a résztvevők, sőt még néha kommentelik is, hogy köszönik, hogy ilyen részletes volt. Szóval tényleg nem kell félni a hosszú írásoktól.)
Megvolt a sikeres launch? Szuper! Egy pillanatra érdemes megállni ünnepelni.
Azért azt se feledd, hogy a kampány után is van még néhány teendőd:
Az értesítési listádra feliratkozottak nagy része ugyebár végül nem fog vásárolni. Ez teljesen normális. Viszont a nem-vásárló közönséget érdemes megszondázni és direktben rákérdezni náluk, hogy miért nem regisztráltak. Nem egy bonyolult email-ről van szó, kb két sorban el lehet intézni ezt is:
“Lezárult a regisztráció. Látom, te végül úgy döntöttél, hogy idén nem veszel részt. Nagy segítség lenne számomra, ha megírnád, hogy végül miért döntöttél így. Egyszerűen csak válaszolj erre az email-re, vagy töltsd ki ezt az anonim Google-form-ot. Köszönöm szépen!”
Lehet persze egy kicsit kedvesebb, meg szofisztikáltabb… De a lényeg, hogy menjen ki valami!
A válaszok néha fájdalmasak (“mert béna vagy”), néha kifejezetten építő jellegűek (“ez meg ez hiányzik a termékből” vagy “fú, most nagyon nehéz időszak van nekem, ha máskor lett volna, akkor jövök”), de hallani és olvasni őket mindenképpen érdemes.
Szóval a launch után ne feledd el kiküldeni ezt az email-t sem!
Na hát ezt az IH-t sem sikerült rövidre fogni.
Remélem, hogy sokat tanultál belőle és hogy át tudsz venni 1-1 elemet a saját termék-launch-odba is.
Zárásképpen ide kigyűjtöttem a legfontosabb állításokat a levélből:
Szokás szerint: ez az email inkább hangos gondolkodás – egy fajta nyilvános napló, részben magamnak címezve. Szóval nem a tutit próbálom megmondani és őszintén érdekel a te véleményed is! Az előző leveleimre rengeteg izgalmas választ és gondolatot kaptam – remélem erre is fogok. Úgyhogy ne habozz, válaszolj! (Adi és én is megkapjuk.) valasz@dev.bbpro.hu
Üdvözlettel,
Mester Tomi
